Hétfő dél: dolgoznak a hólapátok, a szórókocsik Miskolcon

 

 

 

Sok miskolcinak okoz bosszúságot a mostanra kialakult hóhelyzet. Veres Pál Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere folyamatosan egyeztet a Miskolci Városgazda Kht. szakembereivel, minél nagyobb erőket vessenek be annak érdekében, hogy a havazás inkább örömöt okozzon, mint gondot.

A szakemberek igyekeznek mihamarabb megoldani a problémákat, a közlekedőktől – gyalogosoktól, autósoktól egyaránt – pedig azt kérik, legyenek körültekintőek, óvatosak és vigyázzanak egymásra is!

 

Mintegy két és fél száz ember dolgozik (közfoglalkoztatottak, illetve belső állomány) a Városgazda kötelékében az úgynevezett kézi síkosságmentesítésen a város utcáin. Az önkormányzati cég tájékoztatása szerint minden városrészben folyik a villamos- és autóbuszmegállók letakarítása a hótól. Ugyanígy a gyalogátkelőhelyeké is, bekötőutaké is.

A gépi hóeltakarítás, az utak csúszásmentessé tételének folyamatában hét gép vesz részt, amelyek jelenleg a következő körzetekben teljesítenek szolgálatot: Bükkszentlászló, Berekalja, Kilián (Könyves Kálmán és Lorántffy utcák), Komlóstető, Bodótető, Feszty és Árok utcák, Görömböly, Hejőcsaba, Diósgyőri városrész, továbbá a csanyiki Állatkert.

Több lakossági bejelentés érkezett a Hóügyelet diszpécserszolgálatára a mellékutcákra vonatkozóan, elsősorban Miskolctapolcát, az Előhegy utcát, Görömbölyt illetően. Ezek segítik a Hóügyelet munkáját, továbbra is várják.

Az MVK-soknak a Bodótetőn és a Gömöri pályaudvarnál gyűlt meg a bajuk a közlekedési nehézségekkel a délelőtt folyamán, az illetékesek már dolgoznak a probléma megoldásán.

Útellenőri jelzések szerint akadtak fennakadások Komlóstetőn, a Diósgyőri városrészen, illetve az Avason is.

 

A Hóügyelet a lakossági bejelentéseket a

+36 (70) 685 2000 telefonszámon, vagy a hougyelet@varosgazda.hu email címen fogadja.