El se tudom képzelni, hogy egy már csaknem felnőttkorú diák egy hármasért nekiesik a tanárnőnek. Szerencsére a nevelő megúszta az emberölési kísérletet, de nem hiszem, hogy ezek után a pályán marad. Bár ma már szokványos, hogy a szülők nekiesnek a pedagógusnak, főleg vidéken. A városokban viszont mindennapos , hogy a diákok rátámadnak a nevelőre. Nemrégiben láttam is egy ilyen mobilos felvételt amelyet az osztálytársak filmre is vettek. Sokáig mertem hinni, hogy az Amerikában szokásos lövöldözéses iskolai gyilkosságok soha nem gyűrűznek be hozzánk. Ma már csak remélni merem. Sőt azt kell mondanom, rövid idő múlva minden iskolában elkel egy biztonsági őr. Aki reggelenként lefegyverezi a tanulókat, elszedi tőlük a késeket és a pisztolyokat meg az egyéb támadásra, emberélet kioltására alkalmas eszközöket. Majd egy idő után már a körzőt se lehet bevinni az osztályterembe. S ha így haladunk a fejlődésben, a nyugathoz való felzárkózásban, a a címképen látható tanárok csak colttal az oldalukon merészkednek az osztálytermekbe.
Szántó István
Related article
Jön az első Miskolci Piknik a Népkertben – eszünkbe ne jusson kis kosárkával menni – a Gasztro Klaszter ötlete
Nagy durranásra készül a Miskolci Gasztro Klaszter . Holnap délelőtt azaz csütörtökön a népkerti Vigadóban jelentik be , először a média munkatársainak, hogy...
Megetetik velünk a gyengébb kaját – a Nestlénél már egyszer elkotyogták – régóta tudom, hogy mi vagyunk a mindenevők
Úgy a rendszerváltás tájékán lehetett, amikor vettem egy tasakos ököruszály levesport. Konkrétan egy német tulajdonú drogéria üzletben Miskolcon a főúton. Nagyon kedvemre való...
Nem kell mindig kaviár – Borsodi Hetek – helyi finom falatok az Avalon Ristorantéban – csak február 11.-ig – ne tessék abbahagyni
Bajusz Gergely az Avalon gasztronómiai igazgatója bizton vallja – nem kell mindig kaviár. Jólesik időnként a régió hagyományos ételeivel is megörvendeztetni a hozzájuk...
ÉSZAKERDŐ Zrt.: állami elismerések
Dr. Nagy István agrárminiszter az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából kitüntetéseket adott át csütörtökön, a fővárosban, a Pesti...
Miskolcon is van cirkusz – Magyar Nemzeti a TTL mellett
Akik keveslik a magunk gerjesztette cirkuszt, és igazi nemzetire vágynak, most megnézhetik Miskolc határában a legnagyobb magyar társulatot. Nem nagyobb mint a Kossuth...
Mit mond a nyíregyházi kórház hygenikus orvosa
Rákérdeztem -a világon mindenütt tanítják, hogy a kórházi fertőzéseknek csupán 30 vagy 50 százaléka védhető ki. Az ember gyarló és esendő, ez a...
Fokozott ellenőrzések az érettségi idején Miskolcon
Fokozott ellenőrzést tartanak Miskolc belvárosában, elsősorban a középiskolák környékén, valamint a parkokban a rendőrség és a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai az...
Egy hónapja indult el a meddigmehet.hu – Már több mint 60-an kértek segítséget a segélyszervezet tanácsadóitól
Budapest, 2017. május 22. – Egy hónapja indult el a meddigmehet.hu, az Ökumenikus Segélyszervezet és a Vodafone által létrehozott online tanácsadó oldal, amelyen...
Ha szombat akkor Zsarnai – a mai termes – igaz, hogy nem vágytunk semmire
Szóval ha szombat akkor menjünk a Zsarnaira. A lehető legolcsóbb szórakozás.igaz, hogy semmire sincs mar szükségünk, de jó nézni a választékot. Megfigyelhető, hogy...
Pályázati kiírás költségvetési ügyintéző munkakör betöltésére
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal a “Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45.§ (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Miskolc Megyei Jogú...
Az igazságszolgáltatás is megbicsaklik – ha úgy akarják, itt is megesik a selejtes munka – mi is az pótmagán vád – gyorstalpaló a büntető törvénykönyvből
Szánom bánom, hogy ideje korán feladtam a jogi tanulmányaimat. Mindegy késő bánat, előttem a vízözön. Sajnos, mire felvettek már túl, korosnak éreztem magam,...
Mikor jön a Mikulás – lesz e nemzeti télapóügyi biztos – olyan akinek tele a puttonya
Sose tanulom meg, ma vagy holnap este rakjam tele a család csizmáját. Holnap lesz Miklós, azaz pénteken , de már látom, hogy a...
Letartóztatásban a két nőt Tiszaújvárosban megtámadó egyiptomi férfi
A mai napon egy hónapra rendelte el a Tiszaújvárosi Járásbíróság nyomozási bírája annak az egyiptomi állampolgárságú férfinak a letartóztatását, aki Tiszaújvárosban néhány nappal...
Azonnal kiadó egy utcai belvárosi üzlet – a Pátria házban
Kiadó egy 25 négyzetméteres belvárosi utcára nyíló üzlethelyiség Miskolcon a Pátria ház alatt. A korábbi cipészműhely helyén, felújításra szorul. Azonnal elfoglalható. T 30...
Ennek már sosem lesz vége – megsértődött a bírónő – szeptemberben prezentáció, lehet jelentkezni a leleplező könyv ismertetésére –
Előljáróban jelzem nem vagyok öngyilkos hajlamú. Az én koromban értelmetlen már a kaszást sürgetni, jön az hívás nélkül. Mondom nem akarok az ablakon...
Kiadó lakás hosszú távra – diákoknak is – garázs az épület alatt
Lakás kiadó hosszú távra a miskolci lottóház harmadik emeletén. Két szoba hallos, panorámás, közmű mérőórás, akár irodának is alkalmas a belvárosban. T: 30...
Velünk a Város frakció közleménye „BÁR KEVESEBB A BŰNCSELEKMÉNY, KOMOLY GONDOKKAL KÜZD A RENDŐRSÉG”
„A rendőrség által elvégzett munkát jelző adatok kedvező képet mutatnak, kijelenthető, hogy Miskolcon jelentősen csökkent a bűncselekmények száma – közölte pénteken...
Silány a választék – ez volt az utolsó csepp abba a pohárba – katolikus kántor vezeti a zsidóság ügyeit – igazi átváltozó művész – egyenesen a melegbárból
Pincsi legyek ha ezt értem. Tessék elképzelni, hogy a képen látható szimpatikus fiatal közgazdászt választották meg elsőre Zoltai Gusztáv ügyvezető helyére a Budapesti...
A Kazinczy könyvesbolt bedobta a törölközőt – a lé meghatározza a tudatot – a vekni és a kifli világa kiszorította a keményfedelűeket
Esküszöm , semmi bajom nincsen a lipóti kenyérrel. Imádom is a sóskiflijüket kaukázusi kefirrel. Valamikor ez volt a kedvenc reggelim a szerkesztőségben. Mégis...