Cicaharc a Fehér Holló előtt – lopott autók  vagy csak parkolóblokkolók – akadályozzák a Fehér Holló forgalmát – a rendészet nem tétlenkedik
Szerintem már nagyon hiányozhatnak ezek a kocsik a gazdájának.
Ismerős rendszámok

Miközben a rendőrség nagy erőkkel keresheti a képen látható frissen ellopott, s magára hagyott kocsikat most fedezzük fel, hogy valamennyi katonás sorban fellelhető a miskolci Fehér Holló bérelt parkolójában.

Itt már kioszthatók a mikuláscsomagok.

Tihor Attila a város legpatinásabb patikájának a tulajdonosa önzetlen segítséget is nyújthat az autó tolvajok leleplezéséhez. A gyógyszertár őrzött parkolóját kamerákkal tartják szemmel, így tökéletesen visszapörgethető, hogy kik és mikor foglalták el kapucnis felsőben a patika vásárlóinak fenntartott várakozó helyeket. Ez volt a parkoló blokkolásával kapcsolatos jóhiszemű feltételezésünk.

Vajon ezek után mi lehet a rosszhiszemű?

Talán az, hogy ismét kiújulhatott a gyermeteg cicaharc?

S így akarják megbénítani a Fehér Holló karácsonyi forgalmát. Tudni kell, hogy a patika tulajdonosa háromévente csaknem négy millió forintot fizet az önkormányzatnak, csak azért, hogy a látogatói bármikor megállhassanak a gyógyszertár előtt.  Ez óriási előny a parkoló hiányos, autókkal zsúfolt belvárosban. S ehhez hozzá kell kalkulálni annak a személynek a bérét, aki kellő figyelemmel, tapintatosan szemmel tartja a járdaszakaszt, s ellenőrzi az odagurulók jogosultságát. Ez ugyanis maximum húsz perces várakozásra jogosítja fel a Fehér Hollóba betérő vásárlókat. Itt mondom el, hogy az őrnek nincs hatósági jogosítványa, nem képes szankcionálni az illetéktelenül odaállókat, ám kötelessége rendőri segítséget kérni a jogtalanul megállókkal szemben. Akár el is vitethetik a kocsijukat a tulajdonos költségére.

Lehet, hogy mire ezek a sorok napvilágot látnak, már ismét felszabadul a Fehér Holló parkolója. Az önkormányzat rendészete, amely precízen ügyel, a belváros parkolási rendjére máris intézkedik. Erre kérték őket. Számukra nem nehéz kideríteni, kik azok, akik ilyen érdekes raffinériával kísérlik meg az egészségügyi ellátás akadályozását ebben a forgalmas időszakban.