Csak azt lőhetik amit látnak – egy új lézeres rakéta elhárítási rendszert tesztel az izraeli honvédség

Az izraeli védelmi létesítmény szerdán bejelentette, hogy egy új lézer alapú rendszer fejlesztésén dolgozik, mely a jövőben a Vaskupola kiegészítőjeként fokozhatja a zsidó állam védelmi pajzsának erejét.

A lézer alapú rendszer bevethető lesz például a Gázai övezetből Izraelre kilőtt rakéták, valamint aknavető gránátok, páncéltörő rakéták és drónok ellen.

Az új technológiával a lövedékek elfogása csendes és láthatatlan, és elfogásonként alig pár dollárba kerül – a rendszer költségét nem számítva – míg a Vaskupola elfogó rakétája darabonként több tízezer dollárt kóstál.

A rendszer a fejlesztés korai szakaszában van, az idén teszteknek vetik alá.

Az új technológiát a Védelmi Minisztérium fegyverfejlesztési részlegének vezetője, Janiv Rotem dandártábornok hozta nyilvánosságra.

„Az energiaharc új korszakába lépünk a levegőben, a szárazföldön és a tengeren,” mondta Rotem. „A Védelmi Minisztérium elmúlt években tett beruházásai révén Izrael a vezető országok között helyezkedik el a nagy teljesítményű lézerek területén.”

 

 

 

A lézerrendszer hátránya, hogy rossz látási viszonyok mellett, sűrű felhőtakaró és egyéb rossz időjárás esetén nem működik jól.

„Csak azt lőhetjük le a lézerrel, amit látunk,” mondta Rotem.

A minisztérium szerint az elkövetkező évben az Elbit és a Rafael védelmi vállalkozókkal együttműködve a fegyverfejlesztési részleg három lézerrendszer-változatot fog létrehozni: egy statikus földi rendszert, egy mozgó platformra telepíthetőt a terepen szolgáló katonák védelmére, és egy légi járművekhez rögzíthetőt.

A Védelmi Minisztérium évek óta dolgozik a nagy teljesítményű lézertechnológián, ám az Izraelben és külföldön fejlesztett technológia különféle verziói nem bizonyultak sikeresnek. A közelmúltban azonban jelentős előrelépés történt a Védelmi Minisztérium, az izraeli védelmi cégek, a Rafael Advanced Defense Systems, az Elbit Systems és a tudományos közösség tagjai részvételével.

Az áttörés az izraeli erőfeszítésekben másfél évvel ezelőtt történt, amikor az izraeli fejlesztők olyan technológiát dolgoztak ki, amely lehetővé teszi a lézernyalábok távolsági fókuszálását és stabilizálását (és a légköri zavarok leküzdését). Ez olyan hatékony elfogó technológia kifejlesztéséhez vezetett, amely képes új védelmi réteg létrehozására Izrael számára szárazföldön, tengeren és levegőben.

„A rendszer csökkentené a hírszerzéstől való függést vagy a fenyegetés kivizsgálásának szükségességét, hogy kiderüljön, mi az, és hogyan kell fellépni ellene,” nyilatkozta a Háárec által idézett védelmi forrás.

A tesztelést követően, amint a rendszer működőképessé válik, a katonaság azt reméli, hogy bevetheti az ország északi és déli részén egyaránt.

Szerda este, Naftali Bennett megbízott védelmi miniszter dicsérte a minisztérium eredményét.

„Az izraeli elme továbbra is áttörő innovációhoz vezet. A lézerprojekt a védelmi létesítményeket halálosabbá, erősebbé és fejlettebbé teszi,” mondta Bennett. „A meglévő háborús eszközeink mellé hozzáadunk egy lézer kardot is az északról és délről jövő fenyegetések elhárítására.”

A Jiszráel Beitenu vezetője, Avigdor Liberman ex-védelmi miniszter Twitteren üdvözölte a hírt, emlékeztetve, hogy a program az ő hivatali ideje során került jóváhagyásra.

„Örülök, hogy a rendszer fejlesztése gyorsan és hatékonyan zajlott, és hogy a projektet nem ‘temették el’, mint az általam kezdeményezett Északi Védelmi Program esetében, amelyet befagyasztottak, amikor lemondtam a védelmi miniszteri posztról.”