Koronavírus – Négy embert kezelnek Skóciában fertőzésgyanúval- már Európában van a járvány

 

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:

London, 2020. január 23., csütörtök (MTI) – Négy embert kezelnek skóciai kórházakban a tüdőgyulladást okozó új koronavírusra jellemző fertőzési tünetekkel.

 

Juergen Haas professzor, az Edinburghi Egyetem fertőző betegségek

kutatására szakosodott intézményének vezetője a BBC televíziónak

csütörtökön elmondta: a négy beteg légzőszervi megbetegedéssel

került kórházba, és az elmúlt két hétben mind a négyen a

vírusfertőzés kiindulópontjának tekintett kínai Vuhan városában

jártak.

Hárman közülük Edinburghban élnek, a negyedik Glasgowban lakik.

Haas professzor “nagyon valószínűnek” nevezte, hogy az Egyesült

Királyságban azonosítani fognak koronavírus-fertőzés okozta

megbetegedéseket.

Hozzátette: csak az Edinburghi Egyetemen több mint kétezer kínai

hallgató tanul, és ők “folyamatosan jönnek-mennek” Kínába és vissza.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter csütörtökön, a londoni

alsóházban tartott soron kívüli tájékoztatásában elmondta: Chris

Whitty angliai tiszti főorvos, a brit kormány egészségügyi

főtanácsadója az eddigi “nagyon alacsony” fokozatról “alacsony” –

vagyis eggyel magasabb – szintre módosította a brit lakosság

fertőződési kockázatára érvényes útmutatást.

Hancock elmondta azt is, hogy az angliai közegészségügyi szolgálat

(Public Health England, PHE) szakértői megkezdték a Vuhan városából

Nagy-Britanniába érkező közvetlen repülőjáratok fokozott

ellenőrzését, és a Kínából érkező összes egyéb járat utasait is

ellátják tanácsokkal arra, hogy mit tegyenek, ha megbetegszenek.

A brit egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a

koronavírus-fertőzéses esetek nagy többsége nem halálos kimenetelű,

a betegek zöme náthára, illetve influenzára emlékeztető tüneteket

tapasztal, de végül kilábal a betegségből.