Jómagam is parázok a koronavírustól. Például mostanában eszembe se jut, hogy jót bóklásszak a Józsefvárosban vagy az Ázsia centerben. Még a hodályszerű XXXL áruházat is elkerülöm a Zsolcai kapuban. Jobb félni mint megijedni.
Közben végignézem a ruhatáramat, a cuccaimat , s mit látok, amit már régóta tudok, szinte minden kínai, az atléta trikómtól az alsóig. A márkás öveim is Kínában készültek. Manapság már a gyerekeket is ők gyártják a legnagyobb szakmányban. Budapest mára egy kis Peking, Sanghaj alsóvárosa. Amelyik sarkon nincs kínai étterem vagy kifőzde elegáns vagy zsíros vászonabroszos annak a városnegyednek vége.Most persze vészhelyzet van, sosem lehet tudni melyik árucikket taknyolták össze a ferde szemű barátaink.
Az árusok is aggódnak, érzik ez a járvány gazdaságilag letaglózza őket is. Nekünk is betesz, de a kínai áruk beszállítását, kereskedését megapasztja. Lásd a fenti képet, amely már tucatszámra készíthető országszerte. Minden kínai egyszerre vietnami lesz. Bár én nem találok benne logikát, számomra Ho Shi Minh utódai se szimpatikusabbak ha a család egészségéről, s mi több életéről van szó.
Azt meg kifejezetten utálom amikor a nagy emberek azt próbálják belénk beszélni, hogy mindenre felkészültek. Van elegendő maszk, kesztyű, kórházi ágy – persze most is hiányzanak az orvosok és az ápolók. S ha a helyzet válságos lesz ők se lesznek szamaritánusok. Ha még a temetkezési vállalkozók nyilatkoznának, hogy a hamvasztási kapacitásuk bőven fedezi az igényeket és koporsókból is tökéletes az ellátás, azt el is hinném.
