Haladéktalanul kivizsgálja a kormányhivatal a repülőtéren órákat veszteglő légijárat ügyét
rynar

Nekem már régen elment a kedvem a repüléstől. Ha nem muszáj Londonig bumlizok, noha meg lettem győzve, hogy a közutakon százszor több a baleset, jóval nagyobb a kockázat. Mégis. Az önfejűségem pedig egyre csak nő, s amikor ilyen híreket kapok repesek az örömtől. Bár tudom, hogy ez a kormányzati fenyegetés vajmi keveset számít, a nagyok tesznek  rá . Biztosan nem ok nélkül nem szálltak fel, valami oka csak lehetett a földön veszteglésnek. Együtt érzek azokkal az utasokkal akik e közben hat órát főttek a fedélzeten, se le se fel nem szálltak. Vajon mit gondolhattak? A személyzet miért nem tájékoztatta őket a várakozás okáról? Miért a kormánynak kell e miatt megróni a légitársaságot. Az utasok láttak e szerelőket sündörögni a gép körül. Ha igen akkor engem , már ott a frász kerülgetett volna, s azonnal imádkozásba kezdek. Telefonálgatok ide, oda amoda, de hogy nem a miniszterelnöki hivatalba az biztos. Különben ezek után várom a tájékoztatást – biztosan ki is találnak valami elfogadhatót – hogy miért ücsörögtek a Liszt Ferenc reptéren egy negyed napot. Csak úgy. Ja és jár e ezért valami kártérítés? S akkor jöjjön a hivatalos számonkérés.

 

A mai nap folyamán a Ryanair légitársaság egy repülőjárata közel hat

órán át vesztegelt a repülőtéren. Ezért Gulyás Gergely

Miniszterelnökséget vezető miniszter és György István területi

közigazgatásért felelős államtitkár fogyasztóvédelmi vizsgálatra

utasította Budapest Főváros Kormányhivatalát annak tisztázása

érdekében, hogy az eset kezelése során a Ryanair eleget tett-e

jogszabályi kötelezettségeinek.

Felháborítónak tartjuk, ahogyan a légitársaság kezelte a felmerült

problémát. Az utasoknak joguk van a tájékoztatáshoz, a

légitársaságtól pedig elvárható, hogy mindent megtegyenek a

kényelmetlenségek csökkentése érdekében.

A fogyasztóvédelmi vizsgálat során a kormányhivatal feladata

megállapítani, hogy a Ryanair eleget tett-e az utasokkal szembeni

kötelezettségeinek. Minden esetben szigorúan fellépünk az utasok

jogainak védelme érdekében.

Kiadó: Miniszterelnökség