A csontvázak pergése után már a tömegsírok is kitüremkednek – a 24, órában, konszolidálni kell Miskolcon a busz és a villamosközlekedést – húsba vágó intézkedések következnek

Idáig csak csontvázak peregtek ki a Miskolci Holding pókhálós szekrényeiből. Ám újabban már tömegsírok feltárására is számíthatunk Kezdte Bartha György a sajtótájékoztatóját, a Velünk a város önkormányzati képviselője egy érzékletes hasonlattal az MVK telephelye előtt ma délben.

Ilyentájt üres a remiz és a buszgarázs

Nem titkoljuk – mondta a képviselő – a 24. órában vagyunk, s ha a közgyűlésen nem fogadják, el az ezzel kapcsolatban benyújtott előterjesztést bedől a tömegközlekedés Miskolcon.

Óriási problémák vannak a vállalatnál, amelyek korántsem új keletűek. Hiszen a sofőrök már 2016- ban sztrájkkal jelezték a súlyos gondokat. Az akkori vezetés nem akarta meghallani ezeket a vészjelzéseket. Talán ezért is ez volt az első úgynevezett csontváz, amely szinte magától sétált ki a szekrényből. Gépjárművezető hiány, bérproblémák, folyamatos finanszírozási gondok voltak az utóbbi években a cégnél. A sok hiányosság közül említésre méltó, 2015 óta 4.3 milliárd forintot nem fizetett ki az önkormányzat a vállalatnak. Immár tartoznak a Miskolc kártya 10 százalékos kedvezményével is, pontosan 670 millió forinttal, amit a Fideszes városvezetés figyelmen kívül hagyott.

Demeter Péter vezérigazgató úrnak volt egy meghallgatásra érdemes konszolidálási javaslata, amit az előző vezetés rögtön a fiókba zárt. Csak azért mert a választások előtt nem akartak népszerűtlen döntéseket hozni, hazardíroztak, kockáztattak a miskolci polgárok kárára.

Tény, hogy a mostani vezetés, a Velünk a város frakció sem lelkesedik a megszorító intézkedésekért. Ám már régen nem a népszerűség a tét, hanem a tömegközlekedés léte. Ezt dr. Alakszai Zoltán frakcióvezetőnek is tudnia kell, mivel sokáig elnöke volt az MVK  felügyelőbizottságának. Ha valaki ismerhette a cég helyzetét, anyagi lehetőséget az éppen a Fidesz KDNP frakcióvezetője. Tisztában volt azzal, hogy a cég konszolidálásához áremelésre, átalakításra lesz szükség.

A miskolci vállalat évente 80 millió utast szállít a meglévő két villamos és 44 buszvonalon. Jelenleg 122 buszt és 31 villamost üzemeltetnek, tehát nagyobb kapacitást kínálnak, mint például Debrecen, ahol az ottani társaság évi 101 millió utassal számol. Ráadásul nálunk az ottaniakkal szembe 10 százalékos városkártya kedvezmény is elérhető a jegyekre, a bérletekre. Nálunk a legolcsóbb vonaljegy is 300, míg Szegeden 320, Debrecenben pedig 350 forint. Az itteni utasszámlálás adatai azt jelzik, hogy a jelentősen túlméretezett, gyakran kihasználatlanul üzemelő járatstruktúra költséges. Az elmúlt nyolc évben elmaradt az inflációval megegyező mértékű tarifa korrekció, miközben a bérek és az üzemanyagok ára jelentősen emelkedett.

Bartha György borítékolja, a Fidesz KDNP frakció lesz majd a leghangosabb a kritizálók körében, ők kérik majd számon az új városvezetésen a most előterjesztett konszolidáció szükségességét. Ahelyett, hogy bocsánatot kérnének a miskolciaktól az eltékozolt és az elhazardírozott lehetőségek miatt.