Ha doktorálnék , a hazai parkolás helyzetről, a morálról írnék disszertációt. Elismerem, ez egy morbidnak tetsző kijelentés, de mivel 1968 óta vezetek – kopogjam le, nagy mázlival, s sok szerencsével – sokat láttam, tapasztaltam, megéltem ezen a téren. Mivel minden kocsimra ügyelek, képes vagyok válogatni a parkoló helyek között, olyan helyet keresek, ahol a mellettem álló még jó szándékkal se verheti az ajtaját az enyémhez. Erre nagyon háklis vagyok, mindig attól tartók, hogy ha nem is a vezető, de az utasai hajlamosan a másik kasznira nyitni az ajtót.
Egyébként ma reggel Miskolc belvárosában a Bató ház mögötti parkolóban kerestem helyet, s végül a volt a Mese cukrászdánál találtam. A képeken látszik, hogy mifelénk ismeretlen az a bécsi szokás, hogy a felfestett keretbe álljunk, s a lehető legtöbb helyet hagyjunk a mögénk vagy elénk állónak.
A címképen jól kivehető az a piros kis autó, amely magát furgonnak képzelve egyszerre két keretbe is belegurult.
S ha már parkolásról van szó – figyelem városházi és egyéb hatósági forgalomtechnikusok – egy dossziéra való hivatalos levelet küldtek, hogy a járdán, a sétatérben egymással párhuzamos karámot soha nem festenek fel az autósoknak. Nos, akkor itt valaki partizánkodott, hiszen a vérszívó állomás előtti szakaszon pontosan olyan szögben nyúlik el az útburkolati jel mint a nagy posta bejárata előtt. Igaz, itt nem a kapubejáratot jelzi, hanem, hogy ebben a szögben kell parkolni. Azért vagyok ilyen epés, mert a bírósági tárgyaláson, s a rendőrségi bizonyítási kísérletkor is a már elbocsájtott rendész úr azt nyilatkozta – a posta előtti két fehér csík azért van, hogy tudják hol van a teherforgalmi bejárat! Na, tessék elképzelni azt a postást aki ennek alapján tájékozódva navigálja a kocsit az udvarba. Majd helyesbített, a gyalogosoknak van felmázolva, hogy legyenek figyelemmel a járdán áthaladó autókra. Megeszem a Kresz könyvet, ha van ilyen módi abban. Mustár nélkül.
