Részletes tájékoztatást kaptak a kórházigazgatók – közületek való vagyok – mondta Kásler miniszter úr
Kásler

 

 

Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter a “Közületek való vagyok!”

mondattal kezdte a magyarországi koronavírus helyzetről tartott

tájékoztatót, amelyet az EMMI a kórházak vezetőinek szervezett.

Az emberi erőforrások minisztere elmondta, hogy eddig csak egyedi

esetek vannak Magyarországon, és ahhoz, hogy itthon a járványt

megelőzzük, a szigorú eljárásrendet kell követnie mindenkinek!

Hangsúlyozta, hogy az egészségügyi intézetben szükséges rend és

fegyelem betartását minden esetben fokozottabb figyelemmel kell

kísérni és betartatni.  Az eljárásrendről részletesen tájékoztatta a

főigazgatókat, hogy mit kell tenni a koronavírus gyanús esetekkel és

mit kell tenni a koronavírussal diagnosztizált betegekkel. A

Dél-pesti Centrumkórház Szent László Kórház látja el jelenleg a

betegeket és őrzi a karanténban lévőket. Ha a kórház kapacitásai

kimerülnének, akkor más kórházak nyújtanak karantént a betegeknek.

Az enyhe lefolyású betegség a leggyakoribb, de a betegeknél légzési

nehézségek is kialakulhatnak, ekkor asszisztált lélegeztetésre,

respirátorok, súlyosabb esetekben ECMO alkalmazására van szükség.

Ezek a berendezések mind-mind kellő számban rendelkezésre állnak az

országban. Részletes tájékoztatást kaptak a kórházigazgatók Az egészségügyi eljárásrend körültekintően kiterjed arra is, ha csoportossá, tömegessé válna a fertőzöttek száma, ezért a karanténbővítésének lehetőségére előkészítik a Kútvölgyi tömböt. A Szent László Kórház betegeket ellátó kapacitásainak beteltével, ha a terápia valamelyik formája válik szükségessé, akkor a Szent László Kórház mellett a Korányi Intézet intenzív osztálya áll fogadóképes állapotban. Ismertetése szerint a Korányiban elmaradó tüdőműtéteketaz Országos Onkológiai Intézet (OOI) fogja elvégezni. Az OOI-banerre a kritikus időszakra – egy-két hónapról van szó – a tüdőtranszplantációkat szüneteltetik. Vidéken 28+1 infektológiai osztály áll készenlétben szükség esetén. Ha egyes súlyosabb esetekben gyógyszeres kezelésre lesz szükség, abban az esetben a rendelkezésre álló és a klinikai vizsgálatok fázisában lévőkészítményeket alkalmazzák.