A miskolci Fehér Hollóban olcsó a szájmaszk – nem akarják, hogy bárki üzérkedjen vele – vásárlónként kettőt adhatnak
Írta: Szántó István · 2020.03.15.
Rém és valós hírek keringenek az interneten, hogy nincs egészségügyi védőmaszk, s ha mégis horror áron kínálják. Magam is olvastam, hogy egy patikában szemérmetlenül 38 ezer forintot kértek egy párért. Nem is értem a panaszost, hogy miért nem írta ki, hol történhetett ez.
Nos, most jelezték , többen is, hogy a Fehér Holló gyógyszertárban 690 forintért kitűnő minőségű szájmaszk kapható. Tihor Attila a tulajdonos megerősítette, hogy valóban van, de vásárlónként csak kettő darabot adhatnak. Mindenki megértését kéri, de körülményes a beszerzése, s nem akarja, hogy bárki is ezzel üzérkedjen. Náluk is minimális, a szokásosnál is kisebb kereskedelmi árréssel adják, s a cél, hogy a rászorulók kapják. Azt is elmondta, hogy mindent megtesznek az utánpótlás biztosítására.
A Fehér Holló patikákban kétóránként fertőtlenítik az eladóteret és a pult mögötti területet. Náluk már a kezdetektől bevezették az összes most szükséges óvintézkedést. S állandó kapcsolatban állnak a helyi operatív törzzsel, hogy szükség esetén további óvintézkedésekkel vegyék elejét a járvány terjedésének, s elegendő mennyiségű gyógyszerrel lássák el a rászorulókat.
2026. október 8-án, pontosan tíz évvel azután, hogy megszüntették, újraindul a Népszabadság, Magyarország nagy múltú, egykoron meghatározó lapja. Az új…
Húsz évvel ezelőtt a mobiltelefonok még elsősorban kommunikációs eszközök voltak, ma viszont teljes értékű zsebasszisztensként működnek, amelyek szinte mindig tudják,…
2026.09.22.
A vidék velünk van
Partner települések
Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.