A Bestesek is segítik a védekezést – ingyen szállítják az egészségügyi dolgozókat -steril kocsikkal vráják az utasokat

A Best of Taxi elsőként ajánlotta fel, hogy Miskolcon díjmentesen szállítja munkából haza és vissza az egészségügyi dolgozókat. Ezt a taxisok önerőből és  egy neves biztonsági cég a 4svéd Zrt  is támogatja. A cég vezetői ezúton is szeretnék tudatni, hogy autóikat folyamatosan, minden fuvar után szinte sterilizálják. Maguk a sofőrök önmaguk és az utasaik egészségének megőrzésére szájmaszkot viselnek és kesztyűben forgatják a volánt. S ahol még nem megoldott a kártyás fizetés még arra is ügyelnek, hogy a pénzt – amely sok esetben vírushordozó lehet – lefertőtlenítik.

A Bestes taxisok is csatlakoznak a rövidesen elkészülő fotóalbumhoz – megküldik a maszkos képeiket. Ezzel is figyelmeztetve mindenkit, hogy ahogy csak tudnak vigyázannak magukra.  Számukra mi utasok jelentjük a megélhetésüket. Örülnek annak, hogy a kormányfő elsők között számukra jelentett be adókönnyítést. Ám nem szabad megfeledkezni arról, hogy az utasforgalom megcsappanása mindannyiuk számára a vállalkozásuk sorsára ennél nagyobb kihatással lehet.