Az izraeli tudós szerint hamarosan véget ér a világjárvány

Michael Levitt izraeli tudós arról beszélt, hogy a legtöbb ember természetes immunitással rendelkezik a koronavírus ellen. Eddigi számításai pontosan megjósolták, hogyan fog lelassulni a vírus Kínában.

Az izraeli Nobel-díjas  Levitt szerint ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség az óvintézkedésekre, és dicsérte Izraelt, hogy megelőző intézkedéseket hozott.

A biofizikus ugyanakkor úgy látja, hogy Kínában a fertőzés üteme lelassul, a világjárvány végét jelentheti. Ennek ellenére kiemelte, hogy fontosak az óvintézkedések, nehogy nagyobb baj alakuljon ki.

Levitt szerint a vírus március végén fog eltűnni Kínából. Elképzelését arra alapozza, hogy a vírus terjedéséhez nagyon ideálisak a körülmények Kínában, mégis csak a népesség 20%-a fertőződött meg.

Szerinte egyébként a koronavírus a legtöbb emberre veszélytelen. Az olaszországi helyzetről elmondta, hogy az ottani társadalom struktúrája, valamint kultúrája is felelőssé tehető a viszonylag sok áldozatért.