Édesanyám megnyugtat, eredeti, nyúlformájú üveges kölnim lesz. A Széchenyi út 34. szám alatti illatszerboltból már csak a pult alól kapjuk. A drága Fekete macskával vagy a még drágább Vörös Moszkvával még se mehetek locsolkodni. Az alig egy decis, illatos vizes tapsifüles darabja 12 forint, de sebaj, ha fogy, utántöltjük. Egyébként is megtérül az ára. Alig tiniként még nem sejthetem, életem legrentábilisabb üzletét alapozom meg. Bár nem nagyon értem, hogy ha ez annyira fontos a néniknek, miért csak évente egyszer kell locsolni. S miért olyan teljes komolysággal, köszönettel hajtogatják, hogy akkor már nem hervadoznak…
A házunkban kezdem Mitele Etelka néninél. Régi kuncsaft, kiles, kikukucskál a gangon, hogy első lesz-e, mint tavaly. Nem érdemes kockáztatni, ő az, aki soron kívül intézi a szénutalványt a családnak. Szegedi Eszti, Emri Rózsika, Hauszmanné Juliska, Mihaleczék következnek fontossági sorrendben. Margit nénikém, csaknem a szemközti házban, listavezető. Mellettük unokatestvéreim Editke és Ágika szó szerint hab a tortán. Anyukájuk, Manyika néni a család cukrásza. A zserbója és a habosa utánozhatatlan. Nehéz is betelni vele. Itt le is ragadnék, de hív a kötelesség.
A csoki tojás még nincs szokásban. E helyett a színes pácban főtt kemény tojás a menő és a papír tízes. A kettő együtt az igazi. A kínálgatást nem szabad komolyan venni, a jaffás szörp viszont tökéletes védőital ebben a melóban.
A délután már rázósabb. Míg Édesapám él, együtt megyünk Gálékhoz Pötyikéhez, Groszman Jutkához és ki nem hagyhatjuk apám főnökének a feleségét. Ez a szokásosnál feszélyezettebb ceremónia. Előtte tréningezünk, megígérem, hogy magamtól semmit nem mondok, nem rögtönzők, s egy szendvicsnél többet nem kérek, de azt is külön megköszönöm. S ha Józsi igazgató bácsi meg akarja mutatni a galambjait, azt ne mondjam, hogy nem érdekel. Végül a mutatvány eredményesen zárul, nem koppintom Ica néni fejéhez a kölnisüveget, mint Reményiéknél, s egy kék húszassal leszek gazdagabb. Közben apámnak mentegetőzöm, nem én voltam a hibás, Reményi néni feje remegett. Majd kiverte a kezemből a nyuszis üveget.
Hazafelé is gyalog megyünk. Édesapám élvezi, ha nem kell autóznia, sofőrként eleget ül a volánnál. S most mindketten engedtünk a csábításnak, Józsi bácsi borát nem lehetett visszautasítani. Fejembe száll a száraz vörös még fröccsként is. Hazaérve már erőm se marad a zsebembe gyömöszölt bankókat számolni. Hiába faggatna a mamám, kifáradtam a locsolkodásban. Majdnem ruhástól dőlök az ágyba.
Történt pontosan 1962 áprilisában, ez volt az utolsó húsvét Édesapámmal.
