A Kormány döntése alapján az idei érettségi vizsgákra május 4-től, a járványhelyzetre való tekintettel szinte kizárólag írásbeli formában kerül sor
földes gimn ballagás

 

A Kormány az érettségi vizsgák időpontját a járványügyi szempontokalapján határozta meg, ezért döntött a mielőbbi, 2020. május 4-ikezdés mellett.

A járványhelyzet, a vizsgázók és a pedagógusok,valamint a felsőoktatási felvételiben érintettek érdekeinek figyelembevételével, csak az írásbeli vizsgákat szervezik meg. Az írásbeli vizsgák május 21-ig tartanak, az egyes vizsgatárgyak napját és a lebonyolítás részletszabályait a hamarosan megjelenő kormányrendelet tartalmazza. Szóbeli vizsga kizárólag azon vizsgatárgyak esetében lehetséges, amelyeknek középszinten csak szóbeli vizsgarésze van (például hittan), továbbá szóbeli vizsgát kell szervezni testnevelés tantárgyból. Az írásbeli alól felmentéssel rendelkező tanulók szintén szóban vizsgázhatnak. Az érettségi eljárása így jelentősen egyszerűsödik, megfeleződik a lehetséges személyes érintkezések száma. A vizsgajelentkezések közül törölték az alsóbb évfolyamos, nem végzős tanulók előrehozott érettségijét, valamint az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti szintemelő vizsgákat, ezekre ugyanis nincs szükség az idei felvételi eljárásban, ezeket később lesz mód pótolni. Megtarthatóak ugyanakkor azok a szintemelő vizsgák, amelyek a felsőoktatási felvételiben való részvételhez szükségesek.

 

A vizsgák lebonyolítása során fokozott figyelmet fordít a Kormány a

biztonságra és az érintett vizsgázók, illetve pedagógusok

egészségének védelmére. A vizsgázók létszáma egy helyiségben

legfeljebb 10 fő lehet, akik között biztosítani kell a legalább

másfél méteres távolságot. A lebonyolítás során a tanulók

csoportosulása sem engedélyezett. Az első héten, a legtöbb vizsgázót

érintő írásbelik a szokásos 8 óra helyett 9 órakor kezdődnek. A

vizsgabizottság munkájában, az értekezletek megtartásakor előnyben

kell részesíteni az elektronikus kommunikációs formákat. A vizsgák

során a helyiségeket fertőtleníteni kell, a vizsgázók és a

pedagógusok számára igény szerint maszkot biztosítanak. A kollégiumi

elhelyezést az érettségizők számára igény esetén biztosítják, ilyen

esetekben, egy szobában egy tanuló helyezhető el.

Az érettségitől való visszalépésre természetesen minden

jelentkezőnek lehetősége van, aki bármely okból úgy ítéli meg, hogy

inkább egy későbbi időszakban szeretne vizsgázni, ebben az esetben a

befizetett vizsgadíjakat is visszafizetik.

A további tudnivalókról tájékoztatni fogjuk az iskolákat, diákokat.

Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma