Juszt László egy különösen érdekes, s hosszú magánbeszélgetést folytatott 1994 őszén Grósz Károllyal a rendszerváltás utolsó MSZMP KB főtitkárával, volt miniszterelnökkel. Ha jól tudom Grósz Károly akkoriban már betegen élt Gödöllőn egy tóparti házban. Egy kemoterápiás kezelésen is túl volt, már amikor kamera elé ült. Erről írtam tegnap.
Nos, folytatom az egyébként idáig számunkra ismeretlen adalékokkal.
Grósz Károly itt a kamerába mondja, hogy Kádár János soha nem akart beszélni Nagy Imréről. A kapcsolatukról. Ugyanezt Berecz János is többször megerősítette. Ám volt egy alkalom, amikor Kádár csak elmondta a Nagy Imrével szemben táplált ellenszenvének forrását. Kádárt a Rákosi érában megvádolták, hogy rendőrspicli volt, s felelősség terheli a Békepárt feloszlásában. Rákosi Mátyás közölte vele, nem nagy ügy, lefolytatják a vizsgálatot aztán fátylat borítanak a múltra. A vizsgálatot Nagy Imre vezette és a bizottság döntése előtt Kádár hozzá fordult, megkérdezte mire számíthat. Nagy Imre megnyugtatta, semmi oka nincs az aggodalomra, egy belső pártfegyelmivel lezárhatják az ügyet. Mint ma már tudjuk, a vége az lett, hogy Kádárt ott azonnal őrizetbe vették, s lecsukták.
Magán véleményem – a pletykák szerint valami hasonló történhetett a Rajk László ügyében is. Ott Kádár volt, aki Rajkot nyugtatgatta, a történet vége már széles körben ismert. Mindanyuk mentségére, a szálakat Rákosi mozgatta, ő lehetett az, aki ezzel az oszd meg és uralkodj mocskos kamarilla politikai játszmákat levezényelte. Kádárt viszont élete alkonyán mardosta a lelkiismerete a Nagy Imre ügyben. Annak ellenére a letartóztatását közvetlen összefüggésben hozhatta vele.
Grósz még miniszterelnöksége idején jelezte Kádárnak, hogy ha Moszkvába utazik, szóba hozza a szovjet csapatok kivonását. Az öreg figyelmeztette, kényes kérdést feszeget, s vigyázzon, mert az oroszok erre a témára nagyon kényesek. Grósz kiutazása előtt beleásta magát az ügy előzményeibe, s megdöbbent, amikor megtalálta Hruscsov levelét, amelyben még a hatvanas évek elején ajánlotta a kivonulást.
Kádár János nem élt ezzel a lehetőséggel. Magánvéleményem – beugratásnak, csapdának vélte, s nem akarta elhinni ennek a szándéknak az őszinteségét.
A lényeg a pártközpont irattárában, a későbbiekben soha semmilyen ehhez kapcsolódó levelet nem találtak.
Grósz Károly ezek után Moszkvában nem kertelt. Csak szóba hozta a témát, amire Gorbacsov azonnal rábólintott. Előtte hívta fel a honvédelmi miniszterét, parancsba adta kezdjék el a Magyarországról való kivonulás előkészületeit.
Juszt László rákérdezett – erről a diplomáciai sikerről miért nem számolt be azonnal a hazai sajtóban. Válasza, Gorbacsov kérésére hallgatott a kivonulás megkezdéséről. Az orosz pártfőtitkár jelezte, hogy ezt a tervet szeretné az amerikaiakkal való tárgyaláson eladni. Grósz saját bevallása szerint belement ebbe az alkuba, s úriemberként hallgatott is. Utólag nem jó ötletnek tartja, de még zöldfülűként nem volt nagyon járatos az ilyen nagydiplomáciai sakkjátszmákban. Hiszen akár ki is szivárogtathatta volna, minden következmények nélkül.
Tehát most utólag tetszik, nem tetszik, jár egy piros pont Grósz Károlynak, akinek életében soha nem jutott eszébe magának vindikálni az orosz csapatok hazapaterolását.
Holnap megírom a vasfűggőny felhúzásának kulisszatitkát is. Ez se úgy történt mint ahogyan egyesek erre emlékeznek. Németh Miklós és Horn Gyula mindvégig ezen rúgózott. Annyira, hogy Németh Miklós nem is ment el Horn temetésére. Kimentette magát, a neki fenntartott helye üres volt. Folyt köv.
