Minden évben sok-sok férfitársam válik taggá egy klubban, ahová senki sem kér belépőt, ám azt mégis egyszer csak kezébe kapja egy patológiai lelet formájában: ez a prosztatadaganatos férfiak klubja. Én 69 évesen, 2010-ben kaptam meg a magam belépőkártyáját. Különösebb panaszom nem volt: ugyan éjszakánként kétszer jártam ki vécére, de úgy voltam vele, hogy ez már a korral jár, a szinte törvényszerű időskori prosztata-megnagyobbodás okozza. Ebben a meggyőződésemben erősített meg az is, hogy rendszeresen jártam urológiai kontrollra, s bár az emelkedő tendenciát mutató PSA tumormarker értékem már 4 felett járt, megnyugtattak, hogy nem kell kapkodni, nincs gond, csak szedjem tovább a gyógyszereket, meg használjam a tökmagolajat. A soron következő vizsgálatnál viszont már a 7-es értéket közelítette a PSA szintje, így nem volt tovább mire várni: jelentkeztem szövettani vizsgálatra. Ez jelezte, hogy nagyon is gond van: ott a rosszindulatú daganat a prosztatámban.
Több kezelési lehetőség is felmerült, a sebész professzor is vacillált, hogy melyiket javasolja. Én annyit mondtam az orvosaimnak: bombabiztos megoldást szeretnék, s az esetleges mellékhatásoknál számomra fontosabb, hogy hosszú távon tervezhessek. Ezért lett operáció a verdikt. A nagy feltárás nélküli, laparoszkópos úton történő prosztataműtét sem kis beavatkozás, nálam négy órán át tartott. Az orvosok sokszor nem szívesen térnek ki részleteiben a mindennapokat befolyásoló várható mellékhatásokra. Számukra a daganatmentesítés – gyakorlatilag az életmentés – az elsődleges, ehhez képest minden más felmerülő dilemma másodrangú. A betegek pedig sokszor nem kérdeznek, mert kényes témának gondolják – holott az életminőséget alapvetően meghatározó kérdésekben semmilyen téma nem kényes.
Milyen hátrányokkal járhat tehát egy radikális prosztataműtét? Két funkció kerül alapvetően veszélybe: a normális vizelés (vizelettartás) és az erekció. A prosztatarák gyógyítása sok esetben potenciavesztéssel jár együtt, ami sokunk számára még idős korban is kínos mellékhatás. Viszont a mérleg másik serpenyője: a prosztatarák elhanyagolása életvesztéssel jár együtt, ami nem kisebb gátja a szexuális életnek, mint az erekció hiánya. Én özvegyember vagyok, de azt gondolom, más élethelyzetben sem lett volna kérdés számomra, hogy ha prosztata nélkül is, de inkább az életet választom.
Egyébként már a beavatkozás előtt fontos átbeszélni a kezelőorvossal, hogy milyen mellékhatások várhatók és azokat hogyan lehet kezelni. A vizelettartási gondok például gyógytornával enyhíthetők, s egyes esetekben az erekciós zavarokon is lehet segíteni: de nem érdemes egyedül próbálkozni, csodabogyókban bízni, hiszen vannak szakavatott szakemberek, gyógytornászok, akik érdemben tudnak segíteni, s azt is fel tudják mérni, hogy reálisan milyen célt lehet kitűzni. A kezelőorvosom nekem is ajánlott potenciagyógyszert, viszont nem éltem vele: nem hittem benne, s ezt a kérdést én már egyébként is letárgyaltam azzal, akit esetleg még érinthetne…
Kismértékű vizelettartási gondom évek elteltével is megmaradt, ám ez leginkább akkor jelentkezik, ha este túl sok gyümölcsöt eszem vagy sörözöm a haverokkal – nem olyan mértékű probléma, amit ne lehetne megoldani. Felmerült a gondolat: ha már akaratunkon kívül beválasztottak bennünket egy virtuális klubba, miért ne alakíthatnánk egy valós közösséget is? Az emlődaganattal szembesült nők élen járnak ebben: országszerte vannak klubok, egyesületek, amelyeket önmaguknak hoztak létre, hogy segítsenek egymásnak, megosszák a tapasztalataikat vagy épp lelket öntsenek egymásba. Politikai és lakóhelyi közösséget már szerveztem, ismerem a közösségek erejét, ami egy ilyen „vérre menő”, dilemmákkal tűzdelt szituációban, mint egy rosszindulatú diagnózis híre, többszörösen tud segíteni a benne résztvevőknek. Csak bennünket, férfiakat nehéz az egészségünkért mozgósítani. Én egy egyesület keretében azért megpróbálkozom ezzel.
Egy betegklub nem a nyavalygásról szól, hanem az életről: munkáról, családról, sportról, nőkről. Óriási feszültségcsökkentő hatása van, ha van kivel megbeszélni a problémákat, a döntéseket, a tapasztalatokat orvosokról, kezelésekről, mellékhatásokról, kilátásokról, s nagyobb eséllyel lehet elkerülni a zsákutcákat is, amelyekbe információk hiányában belefuthat az ember. Mivel mindannyian hasonló cipőben járunk, egy ilyen társaságban nincs tabu vagy kellemetlen kérdés, hiszen minden felmerülő probléma érinthet mindannyiunkat. Ha a környéken nincs kihez fordulni? Minden sorstársamat arra biztatom: bárhol is él az országban, egyszerűen keressen meg hasonszőrű embereket a kórházban vagy a kontrollvizsgálatok idején, s ne csak a váróteremben váltsanak szót, hanem menjenek, gurítsanak le együtt egy korsó sört terápiás jelleggel és beszélgessenek. Jól fog esni! Azután abból bármi kialakulhat, akár egy támogató férfiklub is.
Olvassa el a többiek történetét, üzenetét is!
