A közel évtizedes múltra visszatekintő fesztivált ebben az évben
kizárólag online rendezik meg, a vetítések a Budapest Film Zrt.
Távmozi (Puskin és Művész) rendszerén lesznek láthatók országszerte.
Idén mintegy húsz filmmel és számos kísérőprogrammal érkezik a
"Zsifi".
A filmek internetes stream közvetítéssel lesznek elérhetők: ahogy a
"hagyományos" moziban is, a műsorban szereplő filmeket a programban
megjelölt időpontokban lehet megtekinteni Magyarország területén
bárhol számítógépen, tableten, esetleg mobiltelefonon.
A fesztiválon az elmúlt évek legjobb, a zsidó kultúrát, életmódot,
emlékezetet bemutató filmjei láthatók; az idei válogatásban többek
között Németországból, az Egyesült Államokból, Oroszországból,
Ausztriából, Norvégiából, Izraelből és Magyarországról találhatók
alkotások.
A programot az Ellenállás című amerikai film nyitja majd meg,
melynek főszereplője Jesse Eisenberg (A közösségi háló,
Szemfényvesztők), magyar vonatkozása pedig, hogy Röhrig Géza és
Kerekes Vica is szerepel benne.
A 9. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál szervezője a JCC
Budapest - Bálint Ház. A rendezvény főtámogatói: a Magyarországi
Zsidó Szociális Segély Alapítvány, az American Jewish Joint
Distribution Committee (JDC), a Thalheimer család, a Német
Szövetségi Köztársaság Nagykövetsége, valamint Izrael Állam
Nagykövetsége.
Kiadó: Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (MAZS)
Holnap, azaz kedden este évzáró irodalmi est lesz, amelyre mint olvasható hivatalos vagyok. Barátaim, nem barátaim gyertek el. Szeretettel várom mindkettőtöket. Hogy ne...
Végső soron nem egy szokványos év végi közgyűlést tartottak vasárnap a Mazsihisz Síp utcai épületében. Valójában minden a meghirdetett forgatókönyv szerint zajlott volna...
Szomorúság, letargia, depresszió: mi a különbség? A depresszió testi és lelki okai Felismerik, hogy depressziós vagyok? És én felismerem? Elismerik, hogy depressziós vagyok?...
Az alvászavar mára globális problémává nőtte ki magát, hiszen a világ népességének közel felét érinti az élet valamelyik szakaszában, azonban sajnos csak nagyon...
Csak nehogy már kitalálják, hogy a Zsarnai piacot is bezárják vasárnap. Bármerre is jártam ott mindenki ezzel a hülyeséggel traktált. Mindenkit megnyugtattam, ha...
Közösségi oldalán számolt be Mészáros László „Magányos Farkas”, korábbi egyéni, illetve többszörös csapat és páros magyar bajnok salakmotoros arról, hogy...
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a 2020. év végi munkaszüneti napok körüli munkarendváltozásra tekintettel Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában az ügyfélfogadás a...
ma 16:20 TÖRÖKORSZÁGFÖLDRENGÉSSZÖKŐÁRGÖRÖGORSZÁG Hetes erősségű földrengés rázta meg az Égei-tenger térségét /MTI/EPA/DHA/Demiroren Hírügynökség Hetes erősségű földrengés rázta meg az Égei-tenger térségét...
A belügyminiszter kijelölése alapján a Terrorelhárítási Központ látja el a személyvédelmi feladatokat a 2019. november 7-én Budapestre utazó kiemelten védett személy,...
„Az ellenzék impotens, a nyertes remélem nem!” – írta Facebookon az egykori pornószínésznő abban a posztjában, amiben kihirdette szavazóversenyének győztesét. Hát ez is...
Bennem lehet a hiba. Ez tuti. Mégis csak képtelenség, hogy bármilyen szervizzel akad dolgom, megpróbálnak hintáztatni. Nemrégiben egy pesti szerelő a gázbojleren egy...
Huth Gergely és Villányi Károly kapja ebben az évben a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat. Az elismerést a járványhelyzetre tekintettel...
Minden eddiginél nagyobb telet jósolnak a csillagászok és a meterologusok. Korán köszöntött be a hideg és a hozzáértők szerint tartós lesz. Megváltozott az...
Csiba Gábor barátomnak nincs szerencséje. A közelmúltban írtam meg, hogy a meglazított kerekű kocsija egy emelkedőn önállíósította magát. Most meg néhány perccel ezelőtt...