Szakszervezetünk felhívja az Országos Katasztrófavédelmi
Főigazgatóságnak és az összes Megyei Igazgatóságnak a figyelmét,
hogy a koronavírussal kapcsolatos védekezéssel összhangban
függesszék fel a különböző gyakorlatokat, helyismereti
foglalkozásokat, ellenőrzéseket, tantermi foglalkozásokat.
A Tűzoltók ebben a nehéz helyzetben is szolgálatot látnak el.
Esküjükhöz hűen mentik a bajbajutott embereket függetlenül attól,
hogy akár konkrét koronavírussal fertőzött személyről is van-e szó.
Úgy gondoljuk, hogy az alapvető mentő- és tűzvédelmi tevékenységen
túl, felesleges kitenni a Tűzoltókat és családtagjaikat a
veszélynek, hogy ezzel a komoly betegséggel megfertőződjenek.
Tudjuk, hogy egy reggeli láz mérés, vagy a maszk hordása sem
biztosít teljes védelmet, mivel volt már rá példa, hogy egy kolléga
a 24 órás szolgálatának délutánján lázasodott be, majd a hazaküldése
után a teszt eredménye pozitív lett.
Fontos, hogy szolgálati helyeken a készenléti szolgálat fenntartás
mellett minimális legyen az egy légtérben való kötelező tartózkodás.
A vírussal szemben való védekezésnél semmi nem lehet fontosabb.
Vigyázzunk egymásra. Együtt sikerülni fog.
Kiadó: Egységes Tűzoltó Szakszervezet
Amolyan őszi koraeste volt, már sötétedett, amikor munkások vették körbe a régi villanyrendőrt. Jóval a rendszerváltás után, a fene tudja, miért, valakinek eszébe...
A jósvafői Kossuth-barlangban 2022. április 3-án eltűnt barlangi búvár utáni kutatás, megtalálása, felszínre hozatala és a művelet technikai biztosítása rendkívüli körülmények között zajlott....
Kazincbarcika, 2023.11.18. (Városvédők) – Felszólítjuk Szitka Péter polgármestert és a kazincbarcikai baloldali többségű önkormányzatot, az önkormányzati intézmények vezetőit, a városi cégek...
A közbiztonság mindig is az egyik legfontosabb kérdés egy város életében. Éppen ezért tartottam fontosnak a mai találkozót a megye közelmúltban kinevezett rendőrfőkapitányával,...
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2026. január 31-én, szombaton Zúzmara Expresszt indít Mahócára. A nap folyamán két különvonat indul a Lillafüredi Állami Erdei Vasút menetrend...
A pandémia miatti háromszori halasztás után ismét Kassa-Miskolc Ultramaraton futóverseny! Idén kétszer annyian, mint legutóbb, két évvel ezelőtt.Ebben az évben Miskolcról, a Városház...
ujkelet.live A 12-es csatorna szombat esti riportja források megnevezése nélkül arról számolt be, hogy Emmanuel Macron francia elnök személyesen vette fel a kapcsolatot...
2022. 08. 03., sze – 15:15 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Bükk hegyvidéki útvonalain ellenőriztek a rendőrök, amikor egy jármű folyamatosan levágta a...
A fenti címmel nyílt meg a MÚOSZ Küldöttgyűlés egyik képviselője, M. Vadas Zsuzsa fotókiállítása a miskolci Ifjúsági Házban. A kultúrház fotógalériájában Vicsek Ferenc, a MÚOSZ alelnöke...
Az én kisfalum a villanyrendőr környéke volt. Miskolc szíve, ütőere, ahol a városi élet pulzált. Találkozzunk a sarkon! Kinek jutott volna eszébe erre...
A kerékpáros-nyom kialakítása és az ezekhez kapcsolódó fejlesztések még 2018-ban kezdődtek a Bacsinszky utca – Bogáncs utca, az Erzsébet királyné útja – Harsányi...
A városatyák elé kerültek Miskolc legsürgetőbb ügyei, a csütörtöki közgyűlés egyebek mellett tárgyalta a polgármesteri hivatal éves tevékenységéről szóló beszámolót és a...
Ez egy jólsikerült panorámakép. Kitűnően érzékelteti milyen óriási volt az érdeklődés a legútobbi múzemi baráti kör találkozóján. Vendégünk volt Bodrogkeresztúr polgármestere, Rozgonyi István...