Szépkorú hölgyeknek,  asszonyoknak mutogatta magát a miskolci szatír

 

 

 

A Miskolci Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte egy huszonöt éves férfi letartóztatását, aki Miskolcon nemi vágyának kielégítése céljából, szeméremsértő módon nőknek mutogatta magát.

 

A nyomozás adatai szerint, a férfi 2020. június végén több alkalommal, Miskolc különböző pontjain lévő társasházak liftjeiben illetve egy ízben a nyílt utcán is, nyolcvan év körüli nőket szemelt ki magának. A férfi gondosan ügyelt arra, hogy tettét a sértetteken kívül más személy ne észlelje.

 

A nyomozó hatóság a büntetett előéletű férfit – akit korábban többek között már ugyanilyen bűncselekmények miatt is elítélt a bíróság – szeméremsértés vétsége miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

 

A Miskolci Járásbíróság az ügyészi indítványban foglaltakkal egyezően állapította meg, hogy a gyanúsított esetében fennáll a bűnismétlés és az idős sértettek befolyásolásán keresztül a bizonyítás megnehezítésének veszélye, ezért egy hónapra elrendelte a letartóztatását