Rokonságban lehetnek -amikor egy nő egyedül bénított meg egy nagyvállalatot –  hol is volt a miskolci nemibeteggondozó – alsólégúti népbetegségek

Időnként engedtessék meg egy kis múltba révedezés is.

Ajvé ezt benyeltük….

A miskolci bőr és nemi gondozó intézet szakrendelése évtizedekig a Bajcsy Zsilinszky út 13. szám alatt, közvetlenül a sajtóház mellett volt. Emlékeimben úgy él, hogy dr. Nagy Kálmán főorvos volt vezetője és már csak a jó szomszédság okán gyakran megszólaltattuk a lapban.

Gyakori kérdés – a Magyar Úfjúság hasábjain – igaz e, hogy csokólózás közben is elkapható a tripper. Igen. Higgyel a férjének, azt is, higy magát meg a gólya hozta.

Sokszor leírtuk,  Magyarországon már csaknem ismeretlen a szifiliszes fertőzés és a kankó és a tripper – amely párban jár – szintén visszaszorulóban van. Majd amikor az összezártam a jegyzetfüzetemet, eltettem a tollamat, főorvos úr rögtön nyitottabb lett. Mint a nagy titkok tudója mindig tartogatott néhány szaftosabb pletykát, olyanokat, amelyeket soha sehol nem publikálhattam volna. Akkoriban.

Igazából a tripper elég elterjedt népbetegségnek számított, s a betegeknek törvényes kötelezettsége volt jelenteni, hogy az elmúlt időszakban mikor, kikkel érintkeztek, kik lehetnek a potenciális terjesztők. A főorvos úr asszisztense mutatott egyszer egy ilyen kiterjedt lyuksógorság alapú családfát. Elég összetett és vegyes volt a  társadalmi osztályok szerinti tagozódás. Voltak üzleti alapon létesült kapcsolatok és akadt olyan hölgy, aki egy teljes vállalati kollektívát megbénított. Amikor a neveket és a pozíciókat is megpillanthattam nehezen akartam hinni a szememnek.

Egyébként a rendőrség feladata volt a felderítés. Tessék elképzelni azt a szituációt, amikor este hatkor két egyenruhás rendőr becsenget Kovácsékhoz.  Majd megkérik egy bizalmas ajtó előtti beszélgetésre a hölgyet vagy a férjét. Később persze mindkettőjüket figyelmeztetniük kellett, hogy milyen kockázatok elé néznek.

Mindez arról jutott eszembe, hogy a koronavírusos gyanúval fertőzöttek kapcsolatrendszerét is  a rendőrök derítik fel. S nincs könnyű dolguk miközben éppen elég tennivaló számukra a bűnüldözési kötelezettség.

A címképen látható egy tripper kórokozója a mikroszkóp alatt.  Nagyon hasonlít a koronásvírusra. Lehet, hogy rokonságban vannak?