- A Miniszterelnökség közleménye
Budapest, 2020. augusztus 5., szerda (OS) - Reagálás a Magyar
Szocialista Párt közleményére
A Miniszterelnökség a szocialisták óvodába járását minden eszközzel
támogatja.
Kiadó: Miniszterelnökség
A Népszava információja szerint a Miniszterelnökség 4,4 millió
forintot költött arra, hogy a minisztériumban dolgozók gyermekeire
– amennyiben a szülő valamilyen ok miatt kénytelen volt dolgozni
– szakképzett pedagógusok és óvodapedagógusok vigyázzanak.
A kezdeményezés példaértékű, tekintsük ezt egy hiánypótló
mintaprojektnek, ezért írásbeli kérdéssel fordulok az
illetékesekhez: a jövőben milyen munkáltatókat ösztönző
kedvezményekkel, eszközökkel, mennyi pénzzel támogatja
a kormány azt, hogy minden dolgozó szülő gyermeke
megkapja ugyanezt az ellátást, ugyanabban a minőségben
a járvány, vagy iskolai szünetek ideje alatt?
Amennyiben nincs elképzelése a kormányzatnak e remek
kezdeményezés kiterjesztésére, az MSZP készen áll arra,
hogy kidolgozott javaslat formájában letegye azt az
országgyűlés asztalára. A korrekt, részrehajlásmentes
tervezet elkészítése érdekében ezért kérem az illetékeseket,
hogy személyesen megtekinthessem a gyermekek elhelyezésére
kialakított teret a Miniszterelnökség épületében.
MSZP Bővebb információ: Bangóné Borbély Ildikó,
országgyűlési képviselő Kiadó: MSZP Országos Központ
Mindig olyan, mintha hazajönnék – mondta Frölich Róbert, akit idén újra országos főrabbinak választottak. Első vidéki útja Miskolcra vezetett. Négy évvel ezelőtt járt...
Nem ma döntenek Franciaország sorsáról Európa szeme Franciaországon, ám az, hogy milyen irányba megy Európa második legfontosabb országa nem ma dől el:...
https://youtu.be/HjtCxmtTGGU Tudni kell, hogy ez a legnagyobb videomegosztó portálon keringő rendőrségi felvétel egy részlete. Helyszíni bizonyítási kisérlet a miskolci nagy posta előtt. Az...
Egy hetven éve ismert eljárás adott új lendületet a rákgyógyításnak, mondta Lakatos Péter, a Semmelweis Egyetem endokrinológus szakorvosa egy háttérbeszélgetésen. Az innovatív terápiát...
„El kellett, hogy múljak 60 ahhoz, hogy elkezdjek fecsegni magamról. Nincs már olyan titkom, amit ne mondhatnék el.”Jordán Tamás mondja ezt,aki Miskolcra érkezvén...
Bennem egy világ omlott össze, amikor megláttam a Washingtoni Capitolium ostromát. Idáig azt hittem, hogy a korlátlan lehetőségek hazájában, a demokrácia fellegvárában, a...
Veres Pál 49 p. jegyezte be a közösségi oldalán · Tisztelt Miskolciak! Magyarország Kormánya a tegnapi kormányülésen olyan fontos döntéseket hozott, melyek minket,...
Messziről hintalónak véltem, közelebbről meg egy igazi kutyának. Pedig csak egy plüss blöki, amelynek kitették a szűrét. Látszólag semmi komoly baja nincsen, ott...
ujkelet.live A védelmi és pénzügyminisztérium kedden bejelentette, hogy a jövő évtől 50 százalékkal megemelik a hadköteles katonák fizetését. „Ma olyan döntést hozunk, amely...
A folyóirat frissen megjelent számának Irodalom rovatában Petőfi Sándor Magyar vagyok című verse áll, mellyel a költő születésnapjának közelgő bicentenáriumára emlékezünk....
Az utóbbi hónapok terrorhulláma miatt egyre nagyobb szerepet kapnak Izraelben a biztonság fenntartásában a különlegesen képzett kutyák. Oktatásukkal és bevetésükkel nem csak állami...
Hatósági riasztás: rákkeltő áru került a magyar boltokba, Kínából érkezett – azonnal visszahívják a terméket Arra kérnek mindenkit, hogy ne fogyasszák el a...
Hajnalban kaptuk a tragikus hírt – elhunyt dr. Iván László orvosprofesszor, 86 esztendős korában örökre visszaadta a lelkét a Teremtőjének. Laci bácsi gyermekéveit...
A te választásod kampány beindítását kezdeményezte hét civil szervezet: Az aHang, a Civil Kollégium Alapítvány, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Nyomtass TEIS, az Idetartozunk...
2022. 08. 29., h – 15:28 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A miskolci rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a három szurkolót, egyet pedig jelenleg is keresnek....