Ilyen volt Szlávik János a Jóban Rosszban vendégszereplőjeként  – mit kaptam a 65. szülinapomra

Kedvenc sorozaton most már nagyon régóta a Jóban rosszban. Egyetlen részt se hagynék ki. Nem is tudom miért kattantam rá erre a szappanoperára.  Emlékszem kezdetben még VHS kazettára rögzítettem, ha nem idejében tudtam megnézni. Ma már egyszerűbb.  El se hinnék, micsoda élmény egyszerre négyet is megnézni egymásután amikor hazaérkezem egy olyan helyről, ahol nem láthattam. Különben gondolkodtam mitől is ennyire vonzó ez a sorozat. Nos, összegzem, az orvosok mind, csaknem mind jók és becsületesek. A hazai egészségügyet , a Csillagkúti magánklinikát úgy jeleníti meg, hogy ott minden oké.

Nem fogadnak el hálapénzt, nem ismerik a boritékolást, s a köpenyükön a zsebbe csak a kezüket teszik.

Ami még kitetszik vagy éppen nem tetszik, hogy a benne szereplő rendőrökek félnótásként ábrázolják. A maffiózokat meg hősökként. Jut eszembe nagy ritkán neves, nevezetes emberek is eljátszák benne önmagukat.

Szlávik János főorvos előtt talán Rogán Antalt láttam egyszer mint az ötödik kerület polgármestere jelent meg a sorozatban. Ha egyszer megtudnám mi is az oka ezeknek a beugrásoknak?  S, hogy eldicsekedjek a családom a 65. születésnapomra nem akármivel lepett meg.

Megnézhettem egy forgatást, beszélhettem a főszereplőkkel, bepillanthattam a studió kulisszatitkaiba is. Élmény volt. Különben volt egy olyan időszak, amikor a rendező igazi orvosokat keresett az új szerepkörökbe.

Jóban rosszban velem – ez volt a szülinapi ajándékom. Ma már csak Pongrácz Péter játszik, Fehér Kondrád sajnos már kiszállt, pedig ő is egy meghatározó szereplője volt a sorozatnak.

A TV2 Jóban Rosszban című sorozatában vendégszerepelt Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa, az epizód augusztus ötödikén került képernyőre.

Szlávik először 18:00 percnél tűnik fel először, majd 20:00-nál is,

szóval akit érdekel, odatekergetve meg tudja nézni a főorvos színészi debütálását. Egyébként saját magát alakította a sorozatban.