Gyakoribb rendőri ellenőrzést kérünk Lyukóvölgybe – Szilágyi Szabolcs kérése a Velünk a város frakció képviseletében
lyukóvölgy

 

 

Amennyiben lehetséges, fokozzák a rendőri jelenlétet a “számozott utcákon”, az Újgyőri főtéren, és környékén, illetve Lyukóvölgy területén. Amennyiben szükséges, az Önkormányzati Rendészetet és a Polgárőrséget is vonjuk be, ha szüksége van a segítségemre keressen bizalommal – fogalmazott a Miskolci Rendőrkapitányság vezetőjének írott szerdai levelében Szilágyi Szabolcs, a város rendészeti bizottságának elnöke. Az önkormányzati képviselő a város felelős politikusaival együtt szomorúan vette tudomásul, hogy Lyukóvölgyben a közelmúltban többen is drog áldozatai lettek, köztük egy 23 éves fiatalember.

Szilágyi Szabolcs aggódva figyelte a híreket, amelyek szerint májusban a magyar piacon új dizájnerdrog jelent meg, a “4FMDB Bika”, amit nagyjából egy fröccs áráért lehet megvenni. Az Országos Rendőrfőkapitányság keddi tájékoztatójából kiderült, eddig tizenegy ember életét követelte az új, olcsó drog. Ebből öten Borsod-Abaúj-Zemplén megyében haltak meg, de Budapesten, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Tolna megyében is szedett már áldozatokat a „bika”. Az ORFK nagy erőkkel megkezdte a dílerek felkutatását, Borsodban több embert letartóztattak, a miskolci „számozott utcák” azonban még így is fertőzöttnek számítanak.

A képviselő megkérdezte a Miskolci Rendőrkapitányság vezetőjétől, milyen intézkedéseket tettek eddig a kábítószer terjesztés visszaszorítása érdekében. Van-e az önkormányzatnak teendődje, vagy szükséges-e bármilyen segítség a probléma kezelésére?

Emlékeztetett: a korábbi években többször szerepelt a rendőrségi beszámolóban a városban egyre romló droghelyzet. A Kriza-Alakszai korszakban azonban szőnyeg alá söpörték az ügyet. Úgy gondolták, nyereségvágyból elkövetett telepfelszámolással kezelhetik a helyzetet. De ez már rövid távon sem jelentett megoldást, mára pedig jól látszik, hosszútávon egyenesen tragédiákhoz vezethet.

Az új városvezetés kilenc hónapja igyekszik a fideszes elődök bűneit felszámolni. Tudjuk, hogy a drogok terjedése nem csupán rendészeti kérdés, hanem szociális, közegészségügyi és oktatási probléma is egyben. Ezért élesztettük újra egyebek mellett a kábítószeresek ügyével foglalkozó kerekasztalt, de kilencévnyi káros kormányzás nyomait ennyi idő alatt nem lehet eltüntetni. Mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az itt élők ne akarjanak kábítószerhez nyúlni.