A Demokratikus Koalíció nem tartja sem időszerűnek, sem
társadalmilag előkészítettnek a fővárosi temetkezési árak emelését.
Egyetértenek a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesülettel abban, hogy
egy ilyen intézkedést nem szabad meghozni, amíg létre nem jön a
Fővárosi Idősügyi Tanács, az számba nem veszi egy ilyen döntés
esetleges társadalmi következményeit, és meg nem tárgyalja a nehéz
sorsú idősek kiadásainak kompenzálását is figyelembe vevő
javaslatokat.
A DK fővárosi képviselői éppen ezért arra kérték a
főpolgármestert, hogy vegye le a temetkezés árának megemelését a
holnapi Fővárosi Körgyűlés napirendjéről. Ennek következményeképp
tehát nem emelkednek a fővárosi temetkezési költségek.
A DK szerint áremelés helyett jóval inkább a temetkezési költségek
csökkentésére lenne szükség, ehhez azonban az kell, hogy a kormány
eltörölje a temetkezés 27 százalékos áfakulcsát. Felháborítónak tartják,
hogy miután a magyarok életükben is a világ legmagasabb áfáját
fizetik, a kormány még a haláluk után is ezzel sújta őket és
gyászoló családjaikat.
A Project Agora új stratégiája mesterséges intelligenciával és prediktív közönségekkel váltaná ki a harmadik féltől származó cookie-kat. George Ntouzos részletesen elmagyarázza, hogyan működik...
Több mint 360 millió forintból fejleszthet ki párlatkészítő technológiát a borászati, pálinkafőző és gyümölcsfeldolgozó berendezések tervezésével, gyártásával és kivitelezésével foglalkozó miskolci Hagyó Kft....
Természetesen a fenti képen nem egy magyar újságíró látható. Ez csupán illusztráció – hamarosan így kell majd beöltöznie a magyar kollégáknak, ha bevetésre...
2014. július 25. A lakásvásárlás és -felújítás, a gyermekek és idős szülők támogatása, valamint az utazás és az autóvásárlás a legnépszerűbb célok, amikre...
A kerítés az ingatlan fontos eleme. Mifelénk fontos, hogy jól megkülönböztethető legyen a telekhatár. Nemcsak biztonsági szempontból hanem esztétikailag is ragaszkodunk a tulajdonunk...
A Hit Gyülekezete vezető lelkészének csatornája korábban még álhírnek titulálta a Media1 információját, amikor megírtuk, hogy elkezdték egy hosszabb interjú előkészítését Orbán Viktorral,...
Oda a fiatalságom. Idáig próbáltam időnként lépést tartani a korral. Majd rájöttem, ma már ez számomra teljes képtelenség. Feladtam. Az természetese, hogy az...
Amint a szervezők írják, szeretettel várnak mindenkit egy figyelemfelhívó őszi sétára a Gellért-hegyre. Október 1-jén indítanak el egy országos kihívást a 10 Ezer...
Régóta tudom, hogy nem hallgattunk Rákosi Mátyásra. Megettük az aranytojást tojó tyúkot.Feléljük a jövőt, unokáink jövőjét. Többet költünk mint amennyit megtermelünk. Tehetjük mert...
A HYD Pharma Zrt. és leányvállalata a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft., a Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. befektetése segítségével, valamint Európai Uniós...
Az angol Nemzeti Egészségkutató Intézet (NHR), a Leicesteri Egyetem, a Leicesteri Kórház és a Loughboroughi Egyetem kutatói a Chronic Respiratory Disease című tudományos folyóiratban...
Ranitidin hatóanyagot tartalmazó gyomorsavcsökkentőket vont ki a forgalomból, illetve függesztette fel a forgalmazásukat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI). A hatóság a honlapján szerdán...