Utazás a bensőmben címmel – a könyveim egyikében is megjelent ez a mű – megírtam milyen is végbéltükrözés. Persze, hogy nem egy leányálom ám van, amikor az ember halmozza az élvezeteket. Egy bizonyos kor után jó, ha sok orvos ismerősünk-barátunk akad, ha nem akarunk idő előtt elpatkolni. Micsoda felháborodás, minő kajánkodás követte ezt a beszámolót. Nos, nem kedvet akartam csinálni ehhez a művelethez csupán felhívtam volna az embertársaim figyelmét, hogy egy megelőző egészségügyi szűréssel sok tragédiát megakadályozhatunk. Magam is hajlamos vagyok strucc módjára a homokba fúrni a fejem mondván mindannyian a Jó Isten kezében vagyunk, úgy is az lesz, amit a sors nekünk szánt. Erről csak Szent Péter és az ő hívő egyházi szolgájának a mennybéli párbeszéde jut eszembe. A pap szemrehányást tesz Szent Péternek, hogy hiába imádkozott hagyta őt vízbe fúlni a rogyadozó házának a tetején. Szent Péter mentegetőzött – de háromszor küldtem érted egy mentőcsónakot. Egyikbe se akartál beszállni, mondván téged a Teremtő majd megsegít…
Nos, jelentem a mai napon átestem a második gyomortükrözésen is. Mióta a külföldön élő gyerekkori Gyuri barátom elmagyarázta, náluk ezt évente elvégezteti a biztosító azoknál, akiknél akár genetikai örökség lehet a daganatos betegség önként és dalolva fekszem fel a kezelő ágyra. Egyébként az utolsó előtti kormányinfón hangzott el, hogy az unió hat milliárd forintot szánt a magyarországi polgárok daganatos betegségeinek megelőzésére, a szűrővizsgálatokra. Talán azért is, mert ebben a statisztikában nagyon csehül állunk. Hogy mi az oka ennek most ne menjünk bele a részletekbe. Az unió és az egészségügyi világszervezet nem tehet arról, hogy egy sorozatos gyomorégésre, savtúltengésre bekapunk néhány tévéreklámos pirulát és ezzel le is tudtuk a problémánkat.
S most elárulom, az első vizsgálat előtt alaposan kifaggattam azokat az ismerőseimet, akik átestek már ezen. Érdekelt az átlagos időtartam, a tükrözés pozíciója minden, amire számítanom kell. Majd edzésként – most lehet mosolyogni – megpróbáltam egy félórán-orron át lélegezni. Egy kiálló fakanállal a szájamban gyakoroltam miként lehet a fogaim összezárása nélkül tátva nyelni, ásítani. A szárazedzés sima volt. A valóságban a projekt jó esetben cirka 15 perc. Sötétben zajlik, oldalt fekvéssel, hogy az orvos követhesse a monitoron a szondát. A kezdés egy nagy adag szájba spiccelt fájdalomcsillapítóval kezdődik. Mint a fogorvosnál. Majd jön a nyelés, amikor a kamera indexelés nélkül megtalálja magának a helyes utat – sikeresen elkerüli a légcsövet – és innentől akár Hawwai is lehetne. Persze, hogy akármennyire is érzéstelenítve vagyok, a kamera útját folyamatosan érzem. Akkor is, amikor bekövetkezik a csípésszerű szövetminta vétel. Tetszenek tudni igazából ebben az a legjobb, legkellemesebb, amikor az orvos azt mondja, már visszafelé tartunk. Így tartunk. Kezében a josctikkal. Mellékesen a hely tágítására egy jó adag nyári levegővel is beterítik a bendőt, ami aztán a nap folyamán ugyan úgy vissza is áramlik. Remélem nem voltam szalonképtelen.
Ebben a projektben egy van egy előzetes kihívás is, ami utólag bagatell. Előző napon reggeltől már nem lehet semmit enni. Ez az időszaki, amikor a szorongás ellenére tejfeles töltött káposztával és sváb szalonnával álmodozom. A vizsgálat után viszont már semmi éhségérzet. Lehet, hogy a kamera eltömített?
