A baloldal egyszer már tönkretette az országot veszélybe sodorva
ezzel a magyar családok megélhetését. Kormányzásuk alatt ugyanis nem
munkahelyvédelmi támogatásokkal, adócsökkentéssel kezelték a
válságot, hanem megszorítást megszorításra halmoztak, megduplázva
ezzel a munkanélküliséget és százezreket ítéltek segélyekre. A
járvány kezdete óta pedig folyamatosan támadják az egészségügyi és
gazdasági védekezéshez szükséges intézkedéseket, a pénzügyi
forrásokat sem szavazták meg. A baloldal Gyurcsányékkal az élen csak
akadályozta a vírus elleni védekezést, a járvány második hullámára
való felkészülést sem segítették. Ha rajtuk múlna, már sokaknak se
munka, se álláskeresési támogatás nem lenne.
A nemzeti konzultáció eredménye alapján a magyar emberek azt várják
el, hogy tartsuk működőképes állapotban Magyarországot az emberi
életek megvédése mellett, ehhez a Fidesz-KDNP továbbra is minden
támogatást megad a kormánynak. A magyar emberek munkájának és a
kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a munkaerőpiac láthatóan
kezd élénkülni, a foglalkoztatás szintje már elérte az év eleji
értéket, a gazdaságvédelmi intézkedések pedig összesen több mint 1
millió magyar emberen segítettek.
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség
Kiadó: Fidesz
Sokat emlegetik a barátai. Így aztán nyomába eredtek, s hamar megtaláltam. Emlékeiben sok érdekességre bukkantam, a jövő heti retro jegyzetben mindent elmesélek, már...
Tetszik tudni mi jutott eszembe erről a képről? Honnan is tudnák. Hát elmondom. Pontosan 1968 augusztusának elején a Balaton szántódi révcsárdában dolgoztam. Felszolgáltam,...
Tudj meg érdekességeket miskolci esetekről idegenvezető és rendőrök kalauzolásával! 2023. június 10, szombat 10:00/12:00 Országos hírű miskolci bűnesetekről, villamos-balesetekről, valamint a miskolci Bonnie és...
Iszlám kalifátust és rommá döntött Európát jósolt már a jövő évre az újkori Nostradamusként tisztelt bulgáriai látnok, aki húsz évvel ezelőtti halála előtt...
A Honvédelmi Minisztérium közleménye Budapest, 2020. szeptember 12., szombat (OS) - Nemzetközi gyakorlatokat tartanak Magyarországon szeptember 7. és szeptember 27. között a Magyar...
A képen is látható kínai nehézipar csúcstermékét a Polymobil márkájú elektromos kerékpárt úgy öt esztendeje vehettem az Auchanban. Emlékezetem szerint száz ezer forinton...
Immár 2500 négyzetméternyi térkő burkolatú járda kedvez a Miskolci Állatkertbe látogató babakocsis családok és kerekesszékkel közlekedők számára. Az útépítési munka...
A Tokaji borvidéken területi korlátozás nélkül csak Furmint, Hárslevelű, Kabar, Sárgamuskotály, Zéta és Kövérszőlő szőlőfajták telepíthetők – ismertette a Kúria döntését a Hegyközségek...
A Magyar Autóklub Észak-magyarországi Regionális Szervezete elismerésben részesítette a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság két járőrét. Tárgyjutalomban részesült 2018. december 27-én a Magyar Autóklub Észak-magyarországi Regionális...
A hatvanas évek elején kaptunk egy kéthetes Balaton parti nyaralást. Pontosabban , én kaptam , hová máshová mint Szántódra a gyermektáborba. Mintha ma...
Vendégem volt Hargitai Miklós a MUOSZ elnöke. Hamarosan nálunk is tisztújítás lesz, eljött az ideje, hogy magunkra találjunk. Az 1896-ban alapított egyesület tagsága...
A kormány november 11-én határozatot hozott a Tokaj-Zemplén Térség fejlesztéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről. A rendelet értelmében a program előkészítésére és megvalósítására a Tokaj-Zemplén...
Ismerős a fenti telefonszám ? Éjszaka már többször hívtak erről, de mire félálomban felkaptam volna elhallgatott a csörgés. Ki vagyok okítva, elég dörzsölt...
Szuper ötlet. Magam is régóta szerettem volna meghallgatni az elmúlt évtizedek polgármestereit. Tulajdonképpen készültem is egy könyvet írni Róluk. Az első dr. Kovács...
Délutáni szunyókálásomból riasztottak – Kanadában kirobbant a kacsatánc. Az óceánon túli konkurencia csalárd módon próbálta letámadni a magyar kacsa importőrt. Mint ismeretes dr....
Az anyák megmentője, Semmelweis Ignác 202 éve született. A gyermekágyi láz elleni harc úttörőjének emlékére július elsején az egészségügyi dolgozókat ünnepeljük Magyarországon. A...
A 39 éves kínai C. H. megszerzett két sebészollót a Honvéd-kórház Covid-osztályán, amelyekkel a mélyaltatásban lévő betegtársára, O. Mariannára támadt. A megvadult férfi...