SULIMOPED PROGRAM

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is eredményesen befejeződött az a projekt, melynek keretében 46 diák kapott segéd-motorkerékpár vezetői engedélyt.

A SuliMoped program az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottság támogatásával a 2019/2020-as tanévben is megrendezésre került. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a mezőkövesdi és sátoraljaújhelyi iskolák diákjai kaptak lehetőséget a képzésben való részvételre. A kezdeményezés célja, hogy a 14. életévet betöltött megyei tanulók díjmentesen, segédmotor-kerékpár vezetésére jogosító engedélyt szerezzenek. A programban az iskolások a tantervi órakereten kívül sajátítják el először az elméleti, majd a gyakorlati ismereteket.

A képzés 2020. szeptember 15-én zárult le, amelyet követően a fiatalok átvették életük első vezetői engedélyét.