Elolvastam -azóta is azon töprengek – okos dolog volt   e ezek után őszintén elmondani a kiállásának kulisszatitkait.

A városvezető realista ember és nyíltan kimondta, hogy gyakorlatilag halálra vannak ítélve azok a városok, akik a Fidesszel szemben helyezkednek. Sőt, néha az is elég, ha nem állnak be a fideszes jelölt mögé. Pontosan tudta, ha nem támogatja nyíltan Koncz Zsófiát, akkor bizony 2022-ig Szerencs semmi jóra ne számítson, mert errefelé sajnos így működnek a dolgok.

Nyiri Tiborral, Szerencs polgármesterével október 24-én készített interjút Kuti-Kurucz Hajnalka, a helyi televízió felelős szerkesztője. A beszélgetés 23. percében kényes témát hozott fel a riporter:

”Szeretnék az emberek hangja lenni, és szeretném ezt a kérdést feltenni, bármennyire is nehéz.”

A kínos kérdés pedig az volt, hogy az októberi időközi választáson Szerencs független polgármestere miért a fideszes jelöltet, Koncz Zsófiát támogatta. A polgármester válaszát azzal kezdte, hogy ő egyfelől alapvetően jobboldali ember, de a fő ok ennél sokkal prózaibb:

”Én tudtam, hogy nagyon sok embernek nem fog tetszeni, hogy ajánlom Zsófit, de ’22-ig ez a hatalom fog fennállni, akivel egy polgármester, ha nem tud együttműködni, akkor duzzoghat a sarokban, és akkor nem haladnak az ügyek, mert egyszerűen másként nem működik ez a rendszer.

Éltem a Kádár-rendszerben, akkor is úgy működött az urambátyám kijárás. Akinek jó kapcsolatai voltak Bodnár elvtárssal és fölfelé, annak volt út, annak jutott ez is, meg az is.”

Majd hozzátette:

„Így lett az, hogy a 42 település polgármestere közül, ha jól tudom 38 támogatta ugyanilyen formában, mint én, mert ez a világ így működik.”

Nyiri Tibor korábban egy független, de a Fidesz által támogatott helyi politikus volt. Majd a Fidesz egy éve a polgármesteri választáson nem őt indította Szerencsen. Ezért Nyiri függetlenként indult el, és csapatával nagyon megverte a Fideszt.  Most viszont az időközi választáson, amikor a körzet országgyűlési képviselőjéről szavaztak, a szerencsieket a fideszes Koncz Zsófia támogatására buzdította, aki le is győzte az összellenzéki jelöltet.

A polgármesterrel készült teljes beszélgetés itt megtekinthető.

444.hu