Nyitott Városházát hirdettem, és ehhez tartom is magam. – írja a polgármester a közösségi oldalán – De a Városháza és nem az otthonom nyitott az érdeklődők előtt. Azt kérem politikai ellenfeleimtől, a magánélet szentségét tartsák tiszteletben, ahogy teszem én is.
Köztudott, mindig állok a sajtó rendelkezésére, minden kérdésükre válaszolok, minden interjúkérésre nyitott vagyok. A mai napon mindenféle előzetes időpont egyeztetés, bejelentkezés nélkül a Pesti TV stábja megjelent a Városházán. A hivatalban nem tudtam őket fogadni, hiszen egy nagyváros polgármestereként szigorú napirend szerint dolgozom, és a mai napom rendkívül zsúfolt.
Nem sokkal később megjelentek az otthonomnál, becsengettek, úgy, hogy közben a kamera forgott.
Meglepőnek és mélységesen szomorúnak tartom azt, hogy míg minden médium az M1-től, a Hírt TV-n át az RTL Klubig korrektül és a szakmai etikai elveknek megfelelően képes arra, hogy interjút, nyilatkozatot kérjen tőlem, vagy a hivataltól, a Pesti TV erre nem volt képes. Ezúton is kérném őket, hogy tartsák be azt az emberi, szakmai minimumot, ami mindenkitől joggal elvárható. Az irodám továbbra is nyitva áll mindenki, így a sajtó munkatársai előtt is. Csak annyit kérek, hogy előzetesen jelezzék, hogy mikor és milyen témában szeretnének velem beszélgetni, és ne zaklassák a családomat!
Mindehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a fenti eset ismét rávilágít az újságírás rákfenéjére. Míg valamikor , az átkosban létezett egy etikai bizottság az újságíró szövetségben ma már ez teljesen ismeretlen. Igaz van médiahatóság , médiatanács amelynek feladata lenne a kollgák, véleményformáló szerkesztők, riporterek és fotósok munkájának megítélése. Mivel több mint félévszázadott töltöttem el a szakmában úgy érzékelem a hivatástudatot, tárgyilagos tájékoztatási kötelezettséget bármikor felülírhatja a megfelelési kényszer. Így aztán könnyen megeshet, hogy túltolják azt a bizonyos biciklit. Még az a szerencse, hogy az Olvasók nemcsak a sorok között olvasnak , s a nézők is rögtön kiszúrják kik azok akik a távolbalátó lapos tévé mögött próbálnak minket manipulálni.
Különleges helyzetekben különleges megoldásokra van szükség ahhoz, hogy mindennapi életünkből ne tűnjenek el nyomtalanul legalább azok az apró, hétköznapi örömök, amelyek...
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány az alábbi levelet küldte meg Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnök asszonya részére: Tisztelt...
A fenti kép egy magyarországi deportáláskor készülhetett. A lesi fotós megörökíthette a magyar zsidók utolsó útját. Beszállás, végállomás Auswitz. Nos, igen arról a...
Balról jobbra , dr. Tompa Sándor, néhai dr. Csomai Zoltán az IPC Zrt vezérigazgatója, Dunai László miniszter az oroszországi követelésállományunk behajtásáért felelős kormányzati...
Az Erdők nemzetközi napja, március 21-e alkalmából Hatvanban, a Széchenyi Zsigmond Magyar Vadászati Múzeumban rendeztek ünnepséget, ahol ágazati elismeréseket adtak át. Dr. Nagy...
A fellépők sajnálatos magánszáma véget ért. A szállásuk ellátásuk a szerződés szerint megoldódott. Mindenki megnyugodhat jönnek a beígért sztárok, s nem sátorban alszanak...
A pékárukban fontos tápanyagok, élelmi rostok és vitaminok találhatók, melyekre a szervezetnek szüksége van. Érdemes azonban odafigyelni a napi szénhidrátbevitelre, így a...
Figyelem – a napokban kóboroltam Diósgyőrben. Ott lehettem a miniacélmű alapkő lerakásának nevezett majálisán. Láttam hallottam füleltem – és bizakodom, ez most nem...
Sírok vagy írok. Inkább körmölök. A drága mamám is ezt tanácsolná. Édesanyámat ma délelőtt tíz óra után néhány perccel vesztettem el. Csendben örökre...
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal a „Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45.§ (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Miskolc Megyei Jogú...
Az ügyész feladata döntően a büntetőeljáráshoz kapcsolódik, felügyeli a nyomozást, vádat emel. Az ügyészek azonban nemcsak bűnügyekkel foglalkoznak, hanem az élet más...
A csütörtöki Északban olvasható a cikkem a Sajókeresztúri ércelőkészítő mű sorsáról. A szokásos retro jegyzet egy kicsit túl sok érzelmi töltettel telített. Mindegy...
A koronavírus-járványhelyzetben már eddig is példátlan volt a miskolciak összefogása, de ez napról napra csak fokozódik. A Miskolci MJV Önkormányzat...
Mit szeretne olcsón, gyorsan ? Jelentkezzen a garázsvásárba. Még Önnek is kinyitunk, csak előre telefonáljon. Előre fizet és már is viheti ami megtetszett....
„Kivívni függetlenségünket és az Európai nemzetek tiszteletét. Az elmúlt négy évben ezen elvek mellett építettük az országot” – fogalmazta meg a Fidesz-kormányzat ars...
Három nap múlva indul a 2020-as, szülővárosába hazatérő Kocsonyafesztivál. A programokról és a fesztivállal kapcsolatos újdonságokról sajtótájékoztatón beszéltek a szervezők...