Megszakítja a kapcsolatot a miskolci önkormányzat a Mediaworks helyi kiadványaival
der spiegel

 

 

Megszakítja a kapcsolatot Miskolc MJV Önkormányzata, a Miskolc Holding Zrt. és annak tagvállalatai a Mediaworks Hungary Zrt-hez tartozó Észak-Magyarország napilappal és a Borsod Online hírportállal.

 

Erről azután született döntés, hogy hosszú hetek óta nem érkezett érdemi és megnyugtató válasz a cégtől azzal kapcsolatban, hogy a szerkesztőség tagjai közül ki és kinek az utasítására kommentelt minősíthetetlen stílusban a város polgármesteréről a Borsod Online hivatalos Facebook-oldalán, a Borsod Online nevében, a Borsod Online profilját használva.

 

A minősíthetetlen, minden jogosan elvárható erkölcsi, szakmai és emberi minimumot áthágó hozzászólással, illetve az erre vonatkozó kérdés előli kitéréssel a Mediaworks helyi kiadványai bizonyították, hogy jól láthatóan semmibe veszik a korrekt újságírói munka legalapvetőbb elveit is.

 

Ahogyan egyébként ezt teszik már hosszú hónapok óta, amikor a kérdéseikre adott válaszokat kiforgatják, esetenként úgy ollózzák össze, hogy azzal hazug módon lejárassák, és a valóságtól eltérő színben tüntessék fel Miskolc jelenlegi vezetését.

 

Az Észak-Magyarország napilap és a Borsod Online hírportál az elmúlt egy évben számos esetben bizonyította, hogy hírszerkesztése politikailag súlyosan befolyásolt, állításaiban több ízben csúsztatott, vagy helyezett állításokat hamis politikai kontextusba. A két sajtóorgánum láthatóan nem visel felelősséget Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye lakosságának objektív tájékoztatásáért, hanem egész más motivációknak engedve végzi tevékenységét, amelyhez a jövőben az Önkormányzat és az Önkormányzat társaságai nem kívánnak asszisztálni.

 

Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzata hisz a sajtószabadságban és a korrekt tájékoztatásban, éppen ezért eddig is megválaszolta valamennyi médium kérdéseit.

 

Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzata ugyanakkor hisz abban is, hogy van egy olyan erkölcsi és szakmai minimum, egy határ a közbeszédben, amely alá nem szabad lesüllyedni, és amely alatt nem érdemes és nem is szabad párbeszédet folytatni senkivel. Ezt a határt lépték több ízben át a Mediaworks helyi kiadványai és a fentiek alapján hozta meg döntését az Önkormányzat és a Holding.