Évről évre kitünteti  Miskolcon a város a szociális munkásait

 

Idén tizenkét elismerést adtak át vezetőknek, helyetteseknek, egyesületi elnöknek, tanácsadónak, asszisztensnek és kisgyermekgondozónak a városházán. A szociális és gyermekjóléti ellátásban több mint ezren dolgoznak Miskolcon. Vannak, akik a gyermekvédelmi alapellátásában, a bentlakásos idősellátásban, a fogyatékos- vagy a hajléktalan ellátásban segítenek embertársaikon. Miskolc önkormányzata idén is megemlékezett azokról a dolgozókról, akik ezt a hivatást választották.

Varga Andrea alpolgármester elmondta, ez egy rendkívül fontos terület. – Mikor a szociális munkáról beszélünk, a teljes életünket végigkísérik az ebben dolgozók, bölcsődétől az idősotthonig. Azok, akik ezen a területen dolgoznak, hivatásként élik meg ezt, olyan embereknek segítenek, akik rászorultak, segítőik nélkül sokkal nehezebb lenne az élet minden területe. A szociális munka területén dolgozóknak az elismerése a minimum, amit tehetünk értük – hangsúlyozta a kitüntetések átadásakor.

Posztumusz kapott díjat Braun János, a mozgáskorlátozott emberek közösségének meghatározó személyisége, aki egyben a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége alelnöke is volt. (Díját fia, Braun Péter vette át.)

Magas szinten végzett szakmai tevékenységéért, példaértékű emberi magatartásáért részesült elismerésben Farkas Istvánné, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége B-A-Z Megyei Érdekvédelmi Egyesülete Ellenőrző Bizottságának elnöke.

A hajléktalan ellátás terén végzett munkája, valamint szakmai tevékenysége elismeréseként tüntették ki Duberné Dunaveczki Évát, a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezet Hajléktalanokat Gondozó Központjának intézményvezetőjét.

Eddigi áldozatos munkájáért tüntették ki Végh Andrást, a „Napfényt az Életnek” Alapítvány általános szakmai vezetőjét. Magas szinten végzett szakmai tevékenységéért, példaértékű emberi magatartásáért részesült elismerésben Cseri Gyöngyi, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) Célcsoport Specifikus Szociális Ellátások Igazgatósága Segítő Kezek Szolgáltatási Központjának vezető helyettese.

Elismerték Sztrakonné Spillinger Zsuzsannát, a MESZEGYI Célcsoport Specifikus Szociális Ellátások Igazgatósága Vár-sétány Szolgáltatási Központjának vezető helyettesét, akit belső tartás, hivatástudat, áldozatkészség és önfeláldozás jellemez. Döntéseit szakmai megalapozottsággal és határozottsággal hozza meg.

Kitüntették Rékai Jánosnét, az Őszi Napsugár Otthon igazgatóját, aki szakmai tudását és vezetési tapasztalatait figyelembe véve vált idén a MESZEGYI legnagyobb létszámú, idősek szakosított ellátását biztosító telephelyének vezetőjévé.

Elismerték Krajnyákné Kovács Anna, a MESZEGYI Gyermekek Napközbeni Ellátása Bölcsőde Igazgatóság Diósgyőri Bölcsődéjének kisgyermeknevelőjét, aki „tyúkanyó módjára nevelgeti, terelgeti a jó útra a rábízott csöppségeket. Nagy szeretettel és türelemmel foglalkozik velük, odafigyel egyéni sajátosságaikra, igényeikre”.

Nagy Ágnes, a MESZEGYI Családok és Gyermekek Átmeneti Otthonának pszichológiai tanácsadója magas szinten végzett szakmai tevékenységéért, példaértékű emberi magatartásáért részesült elismerésben.

Elismerték Perjési Józsefnének, a MESZEGYI Családés Gyermekjóléti Alapellátások Igazgatósága Arany János Utcai Területi Szolgáltatási Központja szociális asszisztensének munkáját, aki „megbízható, pontos, segítőkész kolléga, ember, akire bármikor lehet számítani”.

Kitüntették Kanyokné Kavalecz Anitát, a MESZEGYI Család- és Gyermekjóléti Alapellátások Igazgatósága Család- és Gyermekjóléti Központjának vezető helyettesét, aki „elkötelezett intézményével, vezetőivel és kollégáival szemben. Szakmai tudását számos esetben bizonyította az intézményben eltöltött évek folyamán”.

Elismerték Szögeczkiné Domavári Katalint, a MESZEGYI Gazdasági Igazgatóság Anyagés Eszközgazdálkodási Osztályának vezetőjét, aki rendkívüli teherbírásával, kitartásával, munka iránti elhivatottságával vívta ki kollégái és felettesei tiszteletét.