SzántóGráf » Észak » NASAMS légvédelmi rakétarendszereket vásárol a norvég Kongsberg és az amerikai Raytheon cégektől a Magyar Honvédség – jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága
NASAMS légvédelmi rakétarendszereket vásárol a norvég Kongsberg és az amerikai Raytheon cégektől a Magyar Honvédség – jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága
A korszerű rövid illetve közepes hatótávolságú, földi telepítésű
légvédelmi rendszerek szolgálatba állításával a haderő 21. századi
színvonalon nyeri vissza azt az oltalmazási képességét, amelyet a
rendszerváltás utáni leépítésekkel vesztett el. Az 1976 óta
szolgálatban álló, most leváltandó szovjet Kub komplexumokhoz képest
az új eszközökkel sokszorosára nő az oltalmazható terület nagysága
és ugyancsak sokszorosára emelkedik az egyidejűleg megsemmisíthető
célok száma, azaz a légvédelem harci lehetősége. A NASAMS ezen
túlmenően olyan légi támadó eszközökkel – például pilóta nélküli
repülőgépek (drónok), illetve csapásmérő robotrepülőgépek – is fel
tudja venni a küzdelmet, amelyekkel szemben a honi légvédelem eddig
nem, vagy csak rendkívül korlátozott képességekkel rendelkezett.
"Magyarország légterének védelmében kulcsszerepet játszanak azok a
korszerű, földi telepítésű légvédelmi rakétarendszerek, melyeket
2023-től kap meg a honvédség. Történelmi lépésről van szó, hiszen a
magyar légvédelem mintegy négy évtizede nem esett át ilyen arányú
fejlesztésen. A NATO-ban elterjedt, az amerikai főváros védelmét is
biztosító NASAMS rendszerekkel a szövetségi követelményeknek
leginkább megfelelő megoldást választottuk" – nyilatkozta Maróth
Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos.
Kiadó: A Védelmi Fejlesztésekért Felelős Kormánybiztos
A Kormány döntésének megfelelően a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs továbbra is folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírus fertőzésre vonatkozó ellenőrzött egészségügyi és...
Iván László orvos professzor az 2006-os országgyűlési választáson a Fidesz országos listáján szerepelt és szerzett mandátumot, ezzel bekerült az Országgyűlésbe, melynek ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának tagja lett. ...
ujkelet.live A kereskedelmi műholdak nagy felbontású képeket kínálnak az izraeli atomreaktorról, valamint más biztonsági létesítményekről, miután az Egyesült Államok megváltoztatta a műholdas képalkotásra...
Jut eszembe, valamikor gyerekkoromban volt egy kétnyelvű mesekönyvem. Jin meg Csan a gazdag és a szegényparaszt történetéről szól. Tussal festett kínai betűk, mellette...
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) által kiírt „Mobil távközlési szolgáltatás beszerzés – 2016” keretében a Magyar Telekom lett a nyertese...
Már a (30-40 éves) fiatalok körében is megjelent a rettegett kór, melynek tünetei eddig csak idős korban jelentkeztek. A legelső közismert példa Michael...
Lukács Józsefet és Rácz Gyulát messzire vetette a sors. Elsők között disszidáltak 1956 októberében egy jobb élet reményében Nyugat-Németországba, annak is a legtávolabbi...
Földes Anna újságíró, színikritikus, a MÚOSZ Bálint György Újságíró Iskola egykori igazgatója búcsúztatása és hamvasztás utáni szórás formájában megvalósuló temetése május 31-én, szerdán...
Vészhelyzetben a korrekt, gyors, pontos információ életeteket ment. A tévinformáció, az elhallgatás és a cenzúra emberéleteket veszélyeztet – figyelmeztet a Magyar Újságírók Országos...
A Városgazda üzemeltetésében lévő Miskolci Állategészségügyi Telep 141. alkalommal tartja meg nyílt napját június 26-án szombaton, 10:00 és 14:00 óra között...
„Arra mindig büszke leszek, hogy egyetlen magyar ápolóként dolgozhattam a Presbeterian Kórházban New Yorkban, ami másnak csak a Vészhelyzet sorozat, utána pedig Európa...
Írta: Szántó Rita Dátum: 2018-04-02 Olvasási idő: 5 perc Baking concept kitchen cooking cutlery accessories for baking on wooden background with flour. Top View. Cooking...
Ismét szarvasbőgés-hallgató vonatozást szervezett az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Pálházi Állami Erdei Vasút vonalán. Egymás után két este közlekedtek a szerelvények a Hegyközben, az...
Kisvárkonyi Csaba életében már sokszor szembeszállt a lehetetlennel. Mint a cég kirendelt tanára vénségemre próbálta meg az angol nyelvet a fejembe verni. A...
A kormány intézkedésének megfelelően, május 1-jén a Miskolci Állatkert újra megnyitja kapuit az érdeklődők előtt. A látogatók egészségének megóvása érdekében, a...