Pontosan 1995 ősze. Talákozunk a Régi posta nevezetű étteremben. Itt éppen még nem voltunk. Már csak arra emlékszem, hogy este tizkor jelenésem volt, indulnom kellett a Balatonra egy eskűvőre. Szárszóra. Mindenki mindenkit meghallgatott, emlékezetem szerint olyan félig heppi volt a hangulat. Közeledtünk a 45. esztendőndökhöz, ilyenkor úgy a nők mint a férfiak pánikolnak. Megcsap az idősödés szele, s nem sejtettük, hogy a következő húsz év még gyorsabban le ketyeg. Nézem a felvételt, még megvagyunk, nincsenek igazolt hiányzóink. Igen, terveztük, hogy az idén is meglepjük egymást, de ebben a helyzetben mindannyian a túlélésért küzdünk. Félünk a megkoronázástól. Ajánlom a filmet megnézni, készítője Kerényi László dokumentumfilmes barátom. Köszönet neki és a szereplő osztálytársaimnak, barátaimnak. Ha most találkoznánk magam se tudnék sok jóról beszámolni. Két derék miskolci rendész megnyomoritott, de erről személyesen majd többet.
Szántó István
Related article
Apolitikus esztergomi polgármester – Mezőcsáton fair döntés született – Jobbik rendezvény, a volt zsínagógában
Csodálatosan szép az esztergomi zsinagóga. A zsidók nem önszántukból hagyták el a várost, amikor ezt építették sose gondolták volna, hogy ebből egyszer művelődési...
Megfakult a döntőbíró – egy apró gond a randihelyen – itt a gócpont, a világ közepe
Van aki mindenre figyel. Jómagam észre se vettem volna, hogy ennek a villanyrendőr melletti órának a számlapja megfakult. Ki nézi már ott az...
A Miskolctapolcai és a Selyemréti Strand is megnyit a hónap végén
Csökkentett vendégforgalom mellett lesz látogatható a két nyitott légterű miskolci fürdő. A Miskolctapolcai és a Selyemréti Strandfürdők május 30-án nyitják...
Britz néni csak elutazott – megjelent a Miskolci Naplóban – a múlt heti visszaemlékezés csak online olvasható : A szénszünettel kezdtük a betűvetést
Reggelenként Britz néninél kezdtem a szomszédolást. Törékeny, madárcsontú, sötét kendős néni volt. Számomra ő jelentette a nagyit, mert szüleim felmenői, rokonsága nem élte...
Gantz: tájékoztattam az Egyesült Államokat arról, hogy kiadtam a parancsot a hadseregnek az Irán elleni csapást illetően
Beni Gantz, IAC konferencia Florida – 10/12/21. forrás: YouTube/screenshot ujkelet.live Beni Gantz védelmi miniszter pénteken az Izraeli Amerikai Tanács [IAC] floridai csúcstalálkozóján újságíróknak...
Ki gyújtotta fel a régi kilátót? – megjelent a Miskolci Naplóban – a később megjelent Fehér könyvben mindvégig a forradalom hőseit okolták a faszerkezetes Avasi kilátó felgyújtásáért
A legendák velünk élnek. A történelmet a győztesek írják. Hirtelenjében több ilyen hétköznapi bölcsesség nem jut eszembe. Ezek most sem véletlenül kerültek elő....
Olasz étterem az Avalon parkban – ha akar egy kellemes estet – a káposztalevesük a csúcs – amikor a pincér már nem maradhat meg előttem – pizzastanglijuk mennyei – sajnos a Mikulásuk már elaludt
Családi hagyomány mifelénk, hogy ha valaki szülinapos beiktatunk egy vacsoraestet. Ennek lényegi eleme, hogy bárki is legyen az ünnepelt én állom a számlát....
Kőkorszaki fűzet gyár Miskolc mellett – megjelent a Miskolci Naplóban – palabánya Kisgyőr határában
Határozottan emlékszem a Kossuth utcai általánosban még körmöst is kaptam. Bizonyára megérdemeltem. Az ötvenes években jó ideig még többségben voltak a régi, konzervatív...
Búcsú Bucsay Pistától – emléke örökké él
Mível gyakran írt a gráfra két témában mindig elsőnek informált minket. Vasúti, Mávos és rádióamatőrtechnikai ügyekben naprakész volt. Kedves Pista Barátom hiányozni fogsz!...
Mi történt a szocialista forradalom századik évfordulóján – szembesítéskor nehéz volt kussolni – kölcsönösen kérdezgettük egymást -ha kedd akkor rendőrség
Kemény napom volt kedden. Zajlott a szembesítés a miskolci rendőrségen. Nonstop étlen szomjan. Magamat nem sajnáltatnám viszont az ügyet levezénylő rendőrnő és az...
A szivárvány a remény jele -vihar utáni képek – a Pajtáshoz sertésbőrből készült a tok
Mindig is szerettem fotózni. Pajtással kezdtem, máig is tudom, 160 forint volt ez csudamasina és valódi disznóbőr tokja volt. Drága Édesapám utolsó képét...
A görögöknek már annyi – licencdíj a demokráciák után – a sajátjuk is liberális katyvasz – nagy lábon éltek megfizetik az árát – megették az aranytojást húsz évre – szánjuk vagy szánakozzunk
Nem is tudom, sajnáljam e a görögöket vagy szánakozzak rajtuk? Azt ugyanis régóta tudjuk, hogy igazi mediterrán típusú, keleties gondolkodású nép. Nem ismerik...
Állatok Világnapja a Miskolci Állatkertben
Minden évben október 4-én rendezik meg az Állatok Világnapját. Nincs ez másként a Miskolci Állatkertben sem, ahol különböző kulturális programok, állatbemutatók és meglepetések...
Besttaxi – új szereplő a zsufolt piacon – hogyan lettek a kockásokból maszekok
Szinte havonta változnak a taxistársaságok. Miskolcon, de nagyon. Ma este is – szombaton -szokás szerint a hídtól a sarokig a NAV-ig álltak az...
Az egészségügyi minisztérium főigazgatója szerint korlátozásokat vethetnek egyes európai országokba való utazás esetére
Nachman Ás, az Egészségügyi Minisztérium főigazgatója legutóbbi nyilatkozata során arra utalt, hogy elképzelhető az egyes európai országokban tapasztalható emelkedő fertőzésszámok miatti utazási...
Tökéletes Családi nap 2014. Június 7. Miskolc Generali Aréna-Sportcsarnok- Jégcsarnok 9:00-20:00
I. Miskolc és térsége Fitness- Egészség- Szépség és Divatfesztivál Fitness-, wellness-, szépség-, divat-, valamint az egészséges életmód kedvelőinek egynapos mozgásfesztiválja, amelyet családok számára...
Lapid hazarendelte Izrael vezető diplomatáját Varsóból, miután a lengyel elnök aláírta a kárpótlási törvényt
Jáir Lapid a Jes Atid-Telem frakció ülésén 2020. november 2. Fotó: Kneszet-TV képernyőfotó ujkelet.live Jáir Lapid külügyminiszter szombaton hazarendelte Izrael lengyelországi ügyvivőit, miután...
Jogorvoslati kérelmet vagy perújítást kérnék – nem találok vállalkozó ügyvédet -bátraké a szerencse
Ügyvédet keresek Miskolcon helyben, aki képes a másodfokú jogerős bírósági ítélet ellen jogorvoslati kérelmet előterjeszteni. Aki idáig vitte az ügyet nem vállalja a...
A múlt századból jelentem – itt a Classic Journal egyik legjobbik száma – hajóztunk a külföldi tulajdonú lapok tengerén
Egyszer mindennek eljön az ideje. Csak ki kell böjtölni. Például ma is megtisztelt a levelével a valamikor rendész aki rám támadt és megrágalmazott....
Ezt már olvasta?
No Image