Jaksi Groznijba megy   –  feszültségoldás Szikra Pali módra – soha se unatkoztunk – megjelent a mai Miskolci Naplóban
Jakubik

 

A kuktán se véletlenül van biztonsági szelep. Muszájból. Hadd szálljon el a robbanásveszélyes, forró gőz. A szerkesztőségben, jó esetben csak huszonnégy órás a szolgálat. Mi még nem kullogunk az események után. Elébe megyünk. A firkász akár távrecsegőn is megszerzi az információt, de a fotós jobb, ha joggingban alszik. Elég egy füles telefon, s már is indulhat a terepre. Megesik, hogy alvást színlel, de közben félálomban is a rendőrségi csatornát hallgatja. Majd egyre kell ügyelnie, nehogy hamarabb érjen, ki mint a mentős vagy a helyszínelő rendőr. Még van konkurencia, él az egészséges versenyszellem, s az állandó harcban oldani kell az izgalmat, a feszültséget.

Nálunk Szikra Pál szerkesztő, a tanító bácsi a legjobb mókamester. Sose tudjuk meg miért, talán a végtelen sportszeretete miatt hagyja ott a katedrát az újságírásért. Hogy, mások  ákombákjait tegye nyomdaképessé. Hihetetlenül udvarias a kollégákkal, míg a többiek az édesanyjukkal való kapcsolatteremtésre való biztatással kezdik a mondatot, ő nem győz bocsánatot kérni a zavarásért. Olyan, mint egy illemtanár. Miközben él benne a pedagógusi véna, tudja, hogy kell megleckéztetni a jó kollégát.

Már reggel korán meséli, meghallgatta Jakubik Laci interjúját a Kossuthon. Jaksi barátunk, egy díjnyertes fotója kapcsán azt vallotta minden vágya, hogy egy igazi háborúban kattintgasson. Palika nem tétlenkedik, hátha ez a vágya, majd teljesítjük. Jóleső kajánsággal szerkeszti meg a beugratás forgatókönyvét. A távirati iroda egyik főnöke nyomban rátelefonál Jaksira, mennyire komoly a szándéka, s vállalna e egy rövidtávú Grozniji kiküldetést. Hozzáteszi, ott aztán kicsiszolhatja az oroszlánkörmeit. Az elődjét éppen tegnap előtt vesztették el. Nagy lóvé, s még nagyobb dicsőség vár rá. Mire Laci Diósgyőrből a szerkesztőségbe ér már várja a fax. Itt az ukáz, töltse ki a kérdőívet, s postafordultával küldje vissza. Megnyugtatják, minden költséget vállalnak, de nem árt beírni, hogy halála esetén ki lesz a biztosítás kedvezményezettje.

Jaksi nem valami kitörő örömmel, s a nála ritkán hiányzó büszkeséggel, halott sápadtan ér a redakcióba. Észrevesszük, meglessük, hogy a faxüzenetek között matatva gyorsan megtalálja a neki szólót.  A reggeli értekezletet feltűnő csendességgel, némán végig hallgatja. Utána viszont elsőként nekem dicsekszik el a rá váró megtiszteltetéssel. Faarccal, kuncogás nélkül, gratulálok, megérdemli, de ajánlom, ezt a hírt osszuk meg a vezető kollégákkal. Látom, lohad a lelkesedése, gondolatai már talán a Csecsenföldön járhatnak. Ki tudja, van e ott is Hubertus. Bíztatom, mesélem nekem gondolkodni sem maradt időm, amikor megkínáltak a vietnámi kiküldetéssel. Ki ne hagyja, egyből sztárfotós lesz, a világ összes hírügynöksége verseng majd a képeiért. Miután az övékét már sorra kilötték. Elárulom, előtte már lekáderezték, s csak csupa jót mondtam róla. Büszkélkedtem, hogy a Szajoli vasúti tragédiáról készült fotóira is felfigyelt már a sajtó világ.

Emlékszem – a párja telefonjára is. Kérdezi mikor ér haza.  Mert úgy időzítené a kedvencét a juhtúrós sztrapacska szaggatását. Kedvetlenül, mogorván reagál, a fene se tudja. Groznijba, megyek… s kinyomja a kedvesét.

Közben gyűlik a nép, a beavatottak élvezik az ugratást. Barátom magába roskad. A feje felett élcelődünk. Mondják, vigyen magával fekete műanyag zsákot, sose lehet tudni.  Magam is élvezem az összjátékot. Van, aki visszatartaná, mások irigylik, a többi fotós azt mondja, ha mégse menne, ajánlja őket maga helyett. Nem veszélytelen a kiküldetés, de hát itt is a fejére eshet egy tégla, ha a sors úgy akarja. Túltoljuk a biciklit, kiélvezzük a hecc minden pillanatát.

Jaksi magabiztossága soha nem látott mélységekbe süllyed.  Mígnem egy újabb hívást kap az MTI-ből – kérjük a ki hangosítást – rákérdeznek, hogy kész e a holnaputáni indulásra. Szegény Laci arca már nemcsak komor. A keze is reszket. Szerintem is itt az ideje, hogy véget vessünk az összeesküvésnek.

Palika sétál be a szobámba azzal a kihangosított telefonnal amelyről Jaksit ugratja. Vége a játéknak. Elszáll a feszültség, mindannyiinké. Csorognak a könnyeink a nevetéstől. Lacinak is nedves a szeme, A megkönnyebbüléstől.  Ha nem szégyellné akár sírna is. Zavarában, haza telefonál. Mondja,  lehet szaggatni a galuskát. A felesége mit sem sejtve kérdezi, hol a francba van az a Groznij, hogy már meg is jártad.…