Aláírásgyűjtést indít a Jobbik a vidéki bérek felzárkóztatásáért
jakab Péter

 

 

A Jobbik petíciót fog benyújtani a kormányzatnak, miután a mai napig nem érkezett érdemi válasz Miskolc városnak a leszakadó vidéki bérek felzárkóztatására tett javaslatára. A petíció aláírása a járványhelyzetre való tekintettel online felületen indul, amint azonban közegészségügyi helyzet lehetővé teszi, az utcákon is megjelennek az aláírásgyűjtő ívekkel.

 

Badány Lajos jobbikos önkormányzati képviselő, a Velünk a Város frakció tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a miskolciak bérrendezése kérdésében már több kezdeményezést is indítottak, de ezek mindeddig nem törték át a kormányzati közömbösség falát.  A probléma viszont évről évre nő, ugyanis míg 2019 elején egy borsodi munkavállaló átlag 112 ezer forinttal keresett kevesebbet egy budapestinél, addig 2020 közepére ez a különbség 126 ezer forintra emelkedett. Emlékeztetett arra is, Miskolc város a kormányzatnál kezdeményezte, hogy tegyenek érdemi gazdaságpolitikai lépéseket a leszakadó vidék felzárkóztatásáért, de felterjesztésükre a mai napig nem érkezett értékelhető válasz.

A képviselő kifejtette, a válság felemésztette az emberek tartalékait, a válságot pedig a Fidesz-kormány még tetézi is az önkormányzatokat sújtó állami forrás- és adóelvonásokkal. Badány felhívta a figyelmet arra, Jakab Péter országgyűlési képviselő önálló indítványa átfogóan rendezte volna a kérdést. A jobbikos honatya kezdeményezése az állami többségi tulajdonú vállalatokon kívül megoldást kínál a versenyszférában még markánsabban jelentkező bérszínvonal különbségek kiegyenlítésére is.  Jakab ugyanis kötelezné a kormányt a multikkal kötött stratégiai szerződések újratárgyalására oly módon, hogy ezek a szerződések ne csak a multiknak nyújtott támogatás mértékét rögzítsék, de azt is, hogy milyen ütemben kívánja az adott cég felzárkóztatni a béreket ott, ahol a bérszínvonal még az országos átlagot sem éri el. A Jobbik országgyűlési képviselője azt is javasolta, hogy a kormány teremtsen olyan gazdasági környezetet, amely lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások számára a bérek emelését, például átfogó járulékcsökkentéssel, amelynek az összegét béremelésre kell fordítani. „A Fidesz azonban ezt is leszavazta a parlamentben, azaz miközben ők urizálnak, gazdagodnak, a vidéket teljesen magukra hagyták abban a az elhúzód válságban és reménytelen versenyhátrányban, ami térségünket immár 30 éve jellemzi” – összegezt álláspontját a miskolci önkormányzati képviselő.

Jakab Péter ehhez csatlakozva elismeréssel szólt Miskolc város vezetéséről, amely felvállalva az itt élő lakosság érdekét, harcba indult azért, hogy a kormány tegyen érdemi lépéseket a vidék Magyarországáért: azért, hogy a vidéki fizetések végre elkezdjenek felzárkózni a fővárosi átlaghoz. A negatív tendenciát jellemezve rámutatott arra, a főváros és a vidék közötti bérszakadék évről évre körülbelül 10 százalékkal nő. Nehezményezte azt a tényt is, hogy Miskolc önkormányzatát eddig válaszra sem méltatták, a Jobbik javaslatát pedig leszavazták a parlamenti bizottságban. „Ha a kormánynál azt hiszik, hogy ezzel ez a történet véget ér, akkor nagyon tévednek”- hangsúlyozta a Jobbik elnöke.

“Ha a nem számíthatunk a kormány támogatására, akkor mi magunk fogjuk kiharcolni a bérek emelését. A magyar vidék élni akar, élni viszont csak tisztességes fizetésből lehet. Éppen ezért a Jobbik petíciót indít a vidéki bérek felzárkóztatása érdekében” – tájékoztatta az aláírásgyűjtés megindításáról a sajtó munkatársait.

A petíció tartalmáról szólva elmondta, felszólítják a kormányt, hogy tegyen érdemi gazdaságpolitikai lépéseket azért, hogy a vidék bérszínvonala elkezdjen végre felzárkózni a fővárosi bérszínvonalhoz, mivel egy vidéki dolgozó is ér annyit, mint a fővárosi.

 

„Azt kívánom, hogy ez a petíció söpörjön végig az országon: lássa a kormány, hogy sokan vagyunk, és a vidék véleményét komolyan kell venni” – zárta sajtótájékoztatójukat Jakab Péter.