
Szántó István
Related article
Az édes élet szezonja – minden spájzba befőttet a stelázsira – olcsóbb a cukor a COOP-ban
Ez az igazi dolce vita – már is lehet dunsztolni ...
Vidám Purimi ünnepséget tartott a Miskolci Zsidó Hitközség
A purim ünnepen a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség megmenekülésére emlékeznek. Ezt a keresztény időszámítás kezdete előtt 450. körül történt eseményt Eszter könyve örökíti...
Lakossági fórum az Aradi sétány lezárásáról – tájékoztatják a tapolcai polgárokat
A Miskolctapolcai Strandfürdő és környezetének fejlesztése projekt keretében ez év májusában kezdődtek és a tervek szerint haladnak a munkálatok.A megújult és 2015-ben újra...
Konspiratív interjú Nagy Imrével – Imre bácsi ezt szeretted volna?
– Imre bácsi mennyire elégedett mostanában? – Mivel fiam… – Úgy általában. Amit megfogalmazott, követelt, mind beteljesült. Kimentek az oroszok… – Azok ki....
Helyben lehetett gyónni is – a negyven az negyven – gyors áldozás a Lévayn – csinos rendőrnők osztották a sárga csekket
Ahogy elnézem egyre fontosabb a Lévy József utcai negyven kilométeres sebesség korlátozás betartása. Bár lefelé az utolsó szakaszon hiányzik a tábla, de annak...
Hahó mi vonzza a nagyérdeműt – napi rekord a látogatók és a megtekintések számában – s még nincs reggel
Egy kis figyelmet kérek mint a fenti főséf. Hiú állat az ember, gyakran megnézem a portál látogatottságát. Próbálom elemezni mi is érdekli a...
A választás utáni első héten minden lottón elvitték a főnyereményt – megszólalt a Szerencsejáték Zrt.
Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Most vannak véletlenek vagy már megszüntek. Megszüntették. Jogos a gyanú, hogy minden számítógépes szerencsejáték,...
A Lufthansa szerelőbázisa minden gondunkat megoldja – akik a kákán is a csomót keresik – a megállapodás részletei még nem publikusak – milyen lesz a menyasszony….
Tulajdonképpen mióta Debrecen magához édesgette a BMW gyárat mást se hallottunk, mint, hogy gyenge az érdekérvényesítő képessége Miskolc város vezetésének. Bénák és nullával...
Agresszív kéregetők a pesti Lidlnél – két zsemle helyett tízet – garázdák alkoholmámorban
Akárki találta ki, jó ötlet a kevéske fémet tartalmazó sörös, egyéb italos dobozok gyűjtése. Környezetvédelmi és gazdaságossági okok miatt is hasznos. A szerencsétlen...
Nincsenek nagy igényeim -Iván Gizi drótpostája – régen üzent !
Van úgy, hogy az ember feje felett összecsapnak a hullámok. Mert az élet már csak olyan, hogy nem lehet megállni. Ezt kell intézni,...
Miskolcnak nem kellett – Berettyóújfalu elnyerte a börtönkórház projektet – dupla milliárdos támogatással
Immár két esztendeje, hogy megtorpedózták a miskolci börtönkórház megépítését a Miskolcon. A megyeiben, a volt nőgyógyászati osztály újították volna fel erre a célra....
Egy kellemes hely Karintiában – Szabó család panziója Ausztriában
Ha hó , hamarosan bemutatjuk Szabó család Ausztriai panzióját. Karintia legszebb helyén várja a tóparti üdülésre vágyókat. Hogy mi mennyibe kerül és hogyan...
Megújult a Diósgyőri óvoda – utólagosan hőszigetelték
138 millió forintból megújult az önkormányzati tulajdonban lévő Diósgyőri Óvoda. Az Árpád utca 4. szám alatt lévő épületben kicserélték a nyílászárókat, külső homlokzati...
Bucsu a Szemere kerti földalattitól – kellene egy két belvárosi nyilvános házikó – a gyökerek előre törnek
Egy miskolci földalattival kevesebb lett. Emlékeimben úgy él, hogy Miskolcon a villanyrendőrnél, a Szinva terasz mellett, a Népkerti sportcsarnok előtt és az Erzsébet...
Magyar Péter ma felsorolta az elmúlt évek korrupciós ügyeit – Hofi után szabadon – az a korrupció amiből mi kimaradtunk
A miniszterelnök ezt követően hosszú listában sorolta fel azokat az ügyeket, amelyek szerinte a rendszerszintű korrupció példái. Egyebek mellett említette a lombkoronasétányokat;...
Vöneky Misu bácsi ipszilonja – megjelent a Miskolci Naplóban – a bundás család
Sajátos hierarchia alakult ki már az iskola alsó tagozatában is. A város legpatinásabb, Kossuth utcai iskolájában is, régi jó szokás szerint, a fogasok...
Hogy lehet büntetlenül borsot törni a konkurencia orra alá – rátelepedtek a Fehér Holló privát parkolójára – végre két rendőr megtalálta a megoldást
Megmozdult a gépezet. Megjelent két szimpatikus rendőr a Fehér Holló előtt , s rögtön kiderítették a mikrobusz rendszáma körül nem stimmel valami. Mint...
Hahó – veszélyben az antenna dzsungel alatt élők – aki ilyen megbetegedésekről tud jelezze – térkép a magas házakról – mobilfónia nélkül nincs élet
Minden társasháznak komoly bevételi forrás a tetőn elhelyezett mobilszolgáltató antenna. Sok magas épületen valóságos sugárdzsungel terpeszkedik. Természetesen a szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy...
Ezt már olvasta?
No Image

