Fotó: BlikkFotó: Blikk

A Blikk információi szerint egy rendőrnő volt, aki pisztolyt rántott, hogy megmentse társát a késes támadótól Újpesten.

Ahogy korábban a Blikk is megírta, egy társasház lépcsőházában hangoskodó férfiről tettek bejelentést 2020. december 24-én 6 óra 37 perckor Budapest IV. kerületéből, a Kassai utcából. A bejelentésre kiérkező járőrpár egyik tagját az agresszív férfi egy késsel többször megszúrta, ezért társa életének védelmében a másik rendőr lelőtte a támadót, aki a helyszínen életét vesztette. A megszúrt rendőrt kritikus állapotban vitték kórházba, úgy tudjuk, azonnal a műtőbe került.

(A legfrissebb hírek itt)

A Blikk munkatársának közben sikerült egy házban lakóval beszélni. A férfi elmondta, hogy a kukucskálónyíláson keresztül azt látta, hogy egy férfi egy hatalmas késsel rohangál a lépcsőház 6. emeletén, és artikulátlanul ordibál.

Majd valaki értesítette a rendőrséget, egy férfi és egy női járőr érkezett. A támadó azonnal megszúrta a férfi rendőrt, az arcán és a combján, illetve kétszer hasba. Erre társa, hogy védje az életét tüzelni kezdett, tízszer lőtt. Úgy tudjuk: 5 golyó találta el a támadót, a többi az ajtóba ment.

Úgy tudjuk, hogy a képen látható, maszkot viselő rendőrnő volt az, aki pisztolyt rántott és lelőtte a késes támadót, hogy megmentse a társát.

A maszkos rendőrnő volt, aki megmentette a társát / Fotó: BlikkA maszkos rendőrnő volt, aki megmentette a társát / Fotó: Blikk

Megjegyzem minden elismerésem a bátor rendőrnőé.  A kép alapján nem úgy néz ki mint aki éppen most puffantott le egy örültet, aki a társát már összekaszabolta. Tartok attól, hogy a demokratikus államokban szokásos törvények szerint ebben az esetben is vizsgálat indul, jogos volt e a fegyverhasználat. Miért nem lábon lőtte a támadót, s az az öt golyó amely ajtóba állt veszélyeztette e valakinek az életét. A rendőrnő kitünőre vizsgázott. Jobban nem is lehetett volna, de maga az a gondolat, hogy szolgálat közben kioltott egy emberéletet az sokszor visszaköszön majd a gondolataiban.  Őszintén sajnálom, de ez a hivatásával járó mellékhatás. A lelőtt ember családja pedig biztosan perel, a ravasz ügyvédek már azon töprengenek, miként lehetne pénzt szerezni  az államtól jóvátétel címén. S hogyan lehetne meghurcolni a talpraesett fiatal rendőrnőt. Emlékeimben él egy bírósági tárgyalás amelyen a jogos fegyverhasználat tényét járták körbe . Végül az ügyvéd kimondta – míg önök hárpom hónapja latolgatják, hogy a rendőrnek miként kellett volna bánnia a pisztolyával az adott helyzetben, ezt neki másodperceken belül kellett eldöntenie. Na, itt lett vége a vizsgálatnak.