Földön kívüli objektum haladt el bolygónk közelében! – na már csak ez hiányzik nekünk

A sokkoló hírt a Harvard Egyetem csillagásza, Avi Loeb írta meg nemrégiben megjelent könyvében, amelyben elárulta, hogy 2017-ben a Hawaii Obszervatóriumban végzett kutatásai közben olyan eseményre lett figyelmes, ami szerinte az első jele annak, hogy a bolygónkon kívül is található intelligens élet.A tudós ugyanis észrevette, hogy a Föld közelében egy olyan ismeretlen eredetű tárgy haladt el, amelynek hihetetlen sebességére nincs más magyarázat, mint hogy egy idegen civilizáció hozta létre.

(A legfrissebb hírek itt)

Az említett tárgy létezését nemcsak a professzor írásai bizonyítják, hanem az is, hogy a Nasa „Oumuamua” néven feljegyezte, amikor elhaladt a közelünkben.

 A belső naprendszerünkön keresztül szárnyaló tárgy olyan gyorsan mozgott, hogy csak egy másik civilizációtól származhatott – írta könyvében Loeb.