SzántóGráf » Észak » A Dél-pesti Centrumkórházban megkapta egy koronavírus-fertőzött az első adag bamlanivimab gyógyszert – közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken a Facebook-oldalán
A Dél-pesti Centrumkórházban megkapta egy koronavírus-fertőzött az első adag bamlanivimab gyógyszert – közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken a Facebook-oldalán
Koronavírus - Kásler: felhasználták a bamlanivimab gyógyszer első adagját
Budapest, 2021. január 29., péntek (MTI)
Kásler Miklós bejegyzésében kiemelte: a vizsgálatok szerint a
koronavírus angliai mutációjával szemben is hatékony készítményt az
első szállítmány Magyarországra érkezésétől számított 24 órán belül
- Európában először - adták be.
Azt írta: az érintett koronavírus-fertőzött egy egészségügyi
dolgozó, akinek enyhe, középsúlyos tünetei vannak. A beteg a
gyógyszerre jól reagált, a szakemberek továbbra is figyelemmel
kísérik az állapotát.
"A vakcinabeszerzések közepette továbbra is kiemelt figyelmet
fordítunk a megbetegedett honfitársaink felépülésére, hiszen minden
élet számít!" - hangsúlyozta Kásler Miklós.
A miniszter kedden szintén a Facebook-oldalán jelentette be, hogy
Magyarország Európában elsőként alkalmazhatja az amerikai Eli Lilly
gyógyszergyár által fejlesztett bamlanivimab nevű készítményt. A
bamlanivimab egy koronavírus-fertőzésből felgyógyult beteg
vérplazmájából, molekuláris technikával készült monoklonális
antitest. A gyógyszer alkalmazásával lényegében a fertőzés kezdeti
állapotában lévő betegek passzív immunizációja történik meg,
ellenanyagok bejuttatásával - írta a miniszter.
Az első szállítmány (2400 ampulla) szerdán érkezett.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel azt közölte:
az egyik leghatékonyabb Covid-ellenes hatóanyagból február második
felében 2800, március második felében pedig 1000 dózist szállítanak
Magyarországra.
Ha szilveszter, akkor házibuli. Üres kégli vagy egy fagyos tapolcai nyaraló mindig akad. A rendesebb szülők ilyenkor elhúznak otthonról valamilyen vállalati buliba....
Felmehettem a színház toronyórájához. A lényeg aligha tudunk más teátrumról amelynek tornya és órája is lenne. A miénknek, a miskolcinak van. Mi van...
HÚSVÉTI BESZÉLGETÉS ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖKKEL Gajdics Ottó – Dsida Jenő híres Nagycsütörtök című versében Péter aludt, János aludt, Jakab aludt, Máté aludt. Az...
Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter dr. Szabó Lászlót, pharma-innovációért felelős miniszteri biztossá nevezi ki – tudatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium...
https://twitter.com/i/status/1671039144100003841 2023-06-20 0 ujkelet.live Tegnap délben a tel-avivi Gordon Beachen a Lev Tel Aviv állomás járőre, aki megállt kávét venni, észrevett egy férfit,...
Szá’ár-6 osztályú korvett fotó: Izraeli Védelmi Erők ujkelet.live Az izraeli haditengerészet a jövő héten várhatóan megkapja a négy új német gyártmányú Szá’ár-6 osztályú...
A Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár 2022. január 19. és január 20. között kiképzési feladatokat hajt végre Szolnok, Mátraháza...
Van egy érdekes történetem.Tulajdonképpen el se hinném, ha nem magam járok utána. Van a székesfővárosban egy jó hírű több száz lakást kifogástalanul felépítő...
Hamarosan megújul ez az épület a miskolci Kazinczy Ferenc utcában. Sose gondoltam volna, hogy lesz még ebből valami. Amikor már ecetfáktól lombosodott az...
Ne haragudjon, hogy levelemmel zavarom, de mindig nagy érdeklődéssel és tetszéssel olvasom a „régi világról” szóló történeteit. Nagyon pontosan és szemléltetően írja le...
Magyarország lakossága, a közintézménynek és minden felelős ember hatalmas küzdelmet folytat a koronavírus járvány megfékezésére és hatásainak mérséklése érdekében. Nemcsak minden egyes ember,...
Maguk otthon gubbasztanak. Csak a tévét nézik. Most tessenek felállni a fotelból és azonnal foglaljanak helyet a február 28. különleges farsangra , amelyet...
Romániában megkezdődik a nukleáris incidens esetére beszerzett harmincmillió jódtabletta kiosztása, miután a műveletet szabályozó miniszteri rendelet megjelent a hivatalos közlönyben – közölte pénteken...
A VEKE Veres Pál városvezetése óta meghívást kapott a miskolci tömegközlekedés rendebetételét célzó munkafolyamatba: részt vettek az egyeztetéseken, megkapták a...
Volt a miskolci sajtóban egy úgynevezett konszolidált időszak a rendszerváltás után. Az önkormányzatnak még csak televíziója volt és ez teljes harmóniában, szinte szinkronban...
Mondtam, Nem, Akkor most eldicsekszem, szülinapomra nem akármilyen ajándékot kaptam. Részt vehetek a héten a Jóban rosszban téli évadzáró forgatásán. Hogy ez Pesten...
Nagy László és kutatótársai a hazai erdőkben is gyakori tuskógombák genetikáját vizsgálták, hogy kiderítsék, milyen evolúciós örökség rejlik rendkívüli erdőkárosító képességeik mögött. A...
Támogatói oklevelet vehetett át pénteken a FUX Zrt. vezetése Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől. A közel 30 éves múltra visszatekintő miskolci vállalat 564...