
A múlt homályából – a DH albumából – dr. Berta László tábornok úr edzésben


Kevesebb elkövetett bűncselekményről és emelkedő nyomozáseredményességről adott tájékoztatást Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a Miskolcon megtartott évértékelő értekezleten....
Nincs új a nap alatt. Sárközi Ferenc doktor, nyugalomállományú rendőr tábornok barátom küldte ezt a képet. Nem írt hozzá semmit. Tudja, mi félszavakból...
A vádlott férfi 2017 februárjában előzetes letartóztatásban volt a bv intézetben. Vele egy zárkában helyezték el a szintén letartóztatott 17 éves sértett fiút....
05. 08., sze – 11:18 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A rendőrök pár órán belül azonosították, majd elfogták azt a kazincbarcikai férfit, aki olyan...
Az Ügyészség Napja alkalmából az Igazságügyi Palota Dísztermében tartott ünnepségen – díszvendégként – dr. Franz Plöchl, az Osztrák Köztársaság legfőbb ügyésze, dr. Bánáti...
Meleg van és még marad is kánikula. Mikor is ha nem nyáron. Ez az időszak amikor a hideg habzó sör vagy egy hosszúlépés...
A Szerencsi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság egy mezőzombori férfival és egy...
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket nyolc ittas járművezetővel szemben folytatott. Közúti ellenőrzések során – 2020. szeptember 1-jét megelőzően...
Több lőfegyvert foglalt le egy miskolci férfitól a rendőrség, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével közösen végrehajtott akciójában. A beszerzett információk alapján a Miskolci...
A járőrök akkor fogtak el két nőt Szendrőben, amikor – a megalapozott gyanú szerint – az általuk eltulajdonított matracokkal gyalogoltak az otthonuk irányába....
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság két munkatársa vehetett át rangos elismerést az elmúlt évtizedek közlekedésbiztonságának javítása érdekében végzett munkájáért. Az Országos Rendőr-főkapitányság, Országos Balesetmegelőzési...
2021. 08. 31., k – 13:50 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy miskolci lány megtalálásához. A Miskolci Rendőrkapitányság...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete közölte, garázdaság és rongálás gyanújával nyomozást folytat a belvárosi szórakozóhelyen péntek hajnalban történtek ügyében. A Tisza Párt alelnöke is...
A Miskolci Járási Ügyészség súlyos testi sértés...
Bűnügyi őrizetbe vette a rendőrség azt a sofőrt, aki miután a zebrán halálra gázolt egy gyalogost autóját hátrahagyva utasával együtt a helyszínről segítségnyújtás...
2022. 09. 29., cs – 15:29 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A holland rendőrség szabadulószobának berendezett lakóautója az emberkereskedelem, valamint a prostitúció visszaszorítására hívta...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tizedik alkalommal rendezte meg 2018. június 29-én a „Kék Nyíl” Rendőr Íjász Mesterlövő Bajnokságát. A helyszínt – mint eddig...
Mielőtt közzéteszem az állítólagos bűncselekményt – rendőrségi szemszögből, eldicsekszem, a hetvenes években még a totál kapitalista nyugat Németországban vettem egy csodálatos gázpisztolyt. Abban...
2025. 04. 01., k – 11:23 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Egy miskolci sértettnek közel 20 millió forint befektetése vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei...
2025. 01. 13., h – 14:30 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét. A Miskolci Rendőrkapitányság...

