ITTAK ÉS VEZETTEK
police

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 24 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

A rendőrök a tavaszi hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas, illetve a bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

 

A megye útjain 2023. március 6-a és 2023. március 12-e között 67 közúti közlekedési baleset történt, ebből négy esetben ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban 24 ittas állapotban a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan, vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.

 

 „… hogy mindenki hazaérjen!”