„Az egyenruha csábító ereje”
A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keresett, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.

Még 2015. február 13-áig lehet jelentkezni a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolába azoknak az érettségizett fiataloknak, akik a rendőri szolgálatot hivatásuknak akarják választani. A Magyar Rendőrség számára fontos az utánpótlás megtalálása és felkutatása. Így a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság is elindította toborzási programsorozatát még 2014. november 13-án a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában, amit 2015. január 15-én egy újabb nyílt nap követett.

 

A szervezők mind a két alkalommal olyan érettségi előtt álló diákokat vártak, akik pályaorientációjukban a rendőri hivatás, mint életpályamodell szerepet kaphat. A bemutatókkal egybekötött toborzón az érdeklődő tanulók betekinthettek a rendőri hivatás sokszínűségébe és választ kaphattak arra kérdésre is, hogy miért jó rendőrnek lenni. A toborzó során a toborzótisztek az iskolákban megtartott előadásokon és útmutatókon az érintett diákok többek között elmondták, azért választanák a rendőri hivatást, mert az biztos karriert és megélhetési lehetőséget biztosít, a szakközépiskolában ingyenesen megszerezhető jogosítvány megszerzése is ösztönzőként szerepelt, de felmerült az egyenruha csábító ereje is.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Toborzó programja lezárult, de a jelentkezési határidő még nem. A megfelelő döntések előkészítéséhez segítséget nyújtanak a hivatkozások alatt megtalálható pályázati dokumentumok, adatlapok.