Vágatlanul – vendégem Juhász István az immár 30 esztendős ZRVA ügyvezető igazgatója – összeállt a zempléni régió újraindítási terve

Nézzék el, hogy az internet hálózat akadozott. Sátoraljaújhely és Miskolc között nem volt annyira stabil, mint előző nap a Svájci kapcsolás.  A lényeg, hogy harmadszori nekifutásra sikerült Juhász István ügyvezető igazgatóval az interjú.  Így maradt időm begyakorolni, hogy ő a Zempléni regionális vállalkozásfejlesztési alapítvány első embere.  Ő volt az, aki három évtizede megálmodta, hogy milyen is egy inkubátorház, amely a kora vagy meg se született kis és középvállalkozásokat miként tegyék életképessé. Erről beszélgettünk ma reggel – s arról is szó esett, hogy a járvány elmúltával hogyan támogassák a megrendült helyi turisztikai ágazatot.