
Vágatlanul – vendégeim, a Herminabau lakáskárosultak – hatodik éve várják az előre befizetett ingatlanaiknak az átadását – szeretnék megérni a házszentelőt

Vége a nyári szünetnek. Folytatódik a miskolci zsidó múzeum baráti körének a rendezvénysorozata. Legközelebb augusztusban 29.-n kedden délután öt órakor találkozunk és...
Igen , ne tessék találgatni, nem lézerpisztoly. Egyszerű szuper nyolcas filmfelvevő. Nekem is volt belőle több, általában szovjet gyártmányúak. Kurva drága volt bele...
Ünnepi közgyűlést tartott, augusztus 20-hoz kötődően, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat, Vizsolyban, ahol 1590-ben Károli Gáspár az első magyar nyelvű Bibliát nyomtatta. A vendégeket...
A 150 millió forint vissza nem térítendő támogatással megvalósult projekt célja a Mezőkövesdi Tankerületi Központ fenntartásában lévő Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei, Óvoda, Általános Iskola,...
Bocsánat, kérhetek egy szívességet? Ha Ön ügyész, bíró, rendőr nyomozó – adjon tanácsot, mit lehet még tenni ebben a tragikus ügyben: két miskolci...
Az anyák megmentője, Semmelweis Ignác 202 éve született. A gyermekágyi láz elleni harc úttörőjének emlékére július elsején az egészségügyi dolgozókat ünnepeljük Magyarországon. A...
Egyetlen öcsém, Kolozs András, nekem, nekünk csak Andriska szombaton reggel itt hagyott minket. Tavasz óta betegeskedett, tudtuk a helyzet kilátástalan mégse akartuk elhinni...
Csak ülök és mesélek. Mint az agytúrkásznál. Mivel csaknem három évtizedet töltöttem el a Déli hírlapnál, ott voltam a nyitásnál és a roló...
Élmény és kreativitás. Ez volt annak a cserkeszőlői táborozásnak a mottója , ahol két turnusban 42 gyerek vehetett részt augusztus 13 és 17-e...
A Miskolci Zsidó Hitközség és a Miskolc Klezmer Band nagy szeretettel és tisztelettel meghívja Önt és Kedves Családját, Barátait, Ismerőseit „Nyáresti Klezmer Dallamok”...
A kormányzati intézkedéseknek megfelelően várhatóan szombaton újranyithatnak a szórakozóhelyek teraszai Miskolcon is, és a kijárási tilalom is később, a korábban megszokott...
Putin forgot he wears his watch on his right hand.Or that isn't Putin? What's going on? pic.twitter.com/oINZO8UJWO — Anton Gerashchenko (@Gerashchenko_en) August 22,...
Hú de régi kép! Készült pontosan 1968 augusztusában a Balatonon a Szántódi Révcsárda teraszán. Feri bácsi , nyugodjon békében a főpincér és jómagam...
2015 – ben a Sajószögedi Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetésének kezdeményezésére elindult egy kihelyezett posztgraduális továbbképzés Sajószögeden, melyen...
Életének 92. évében örökre eltávozott Mihail Gorbacsov a 20. századi világtörténelem egyik fajsúlyos politikusa, akinek elvitathatatlan szerepe volt a hidegháború békés lezárásában. A...
Veres Pállal, a Földes Gimnázium igazgatójával, a Velünk a város szíve egyesület polgármesterjelöltjével beszélgettem csaknem egy órát. Hamarosan kiteszem az interjút. Jelenleg a...
Érdekes fülest kaptam. Még az is megeshet, hogy az igazat mondták. Karácsonyi Zétényke meglepő gyorsasággal családra talált. Állítólag az örökbefogadó hölgy valahonnan az...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségen és az alárendeltségébe tartozó járási ügyészségeken a járványhelyzet alakulására tekintettel, 2021. október 21. napjától szünetel a...
Mostanában fedeztem fel, ezek a szintetikus tejtermékek, a rizs és a kókusz leve kevésbé savas, nem okoznak gyomorégést. Viszont ugyanolyan kávé és kakaó...