Tisztelt Üzemeltetők!
Mély megdöbbenéssel értesültem arról, hogy a több Penny Market
üzlet homlokzatára is szabálytalanul szereltek fel tüskéket a
fészket rakni készülő fecskék elüldözésére, valamint a már meglévő
fecskefészekbe történő visszaköltözés megakadályozására. A gyakorlat
számos és súlyos következtetést enged levonni az Önök felelős
működéséi elveivel kapcsolatban.
Engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy az 1996. évi
LIII. törvény értelmében tilos a védett állatfajok egyedének
zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más
élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-,
költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása.
Amennyiben pedig akár csak egyetlen állat is belerepül az Önök által
kihelyezett tüskékbe, úgy állatkínzást követnek el, amely akár három
évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
Rendkívül fontos lenne, hogy multinacionális nagyvállalatként az
állatkínzás helyett az állatvédelmet népszerűsítsék, kiálljanak a
környezetvédelem és a fenntarthatóság mellett. Szeretném felhívni a
figyelmüket arra, hogy az elmúlt 20 évben 50 százalékkal csökkent a
hazai fecskeállomány, mivel részben átalakultak az állatok
élőhelyei, illetve csökkent a táplálékbázisuk. Másrészről az Önökhöz
hasonló gondolkodású emberek leverik a fészküket és elzavarják a
madarakat, amellyel szintén nagyban hozzájárulnak a védett madarak
számának drámai visszaeséséhez.
Kérem, haladéktalanul távolítsák el az állatok tömeges pusztulására is
alkalmas tüskéket és mutassanak jó példát a társadalom számára!
Tájékoztatásul közlöm, hogy amennyiben ezt nem teszik meg, az Önök
üzletlánca elleni bojkottra fogom kérni Magyarország összes állatvédőjét,
állatvédelmi szervezetét és minden állatbarát lakosát. Azonnal hagyjanak
fel káros gyakorlatukkal, álljanak nemes ügyek mellé, támogassák a
madármentők törekvéseit és telepítsenek fecskefészkeket a még meglévő
fecskeállomány megóvása érdekében! Üdvözlettel: Dr. Fülöp Erik független
országgyűlési képviselő, állatvédelmi szakpolitikus
Kiadó: Dr. Fülöp Erik független országgyűlési képviselő
„A rendőrség által elvégzett munkát jelző adatok kedvező képet mutatnak, kijelenthető, hogy Miskolcon jelentősen csökkent a bűncselekmények száma – közölte pénteken...
l Lukács Csaba írása A miskolci és környékbeli zsidó közösség házassági anyakönyve 1851-1881 között (Fotó: Kedem-auctions.com) Magyar zsidó közösségek évszázados hivatalos iratait árulják...
A Cake Masters Awards nevű cukrászati díjat cukrász-Oscarként is szokás emlegetni, mivel a nemzetközileg is elismert, rangos esemény a világ legjobb cukrászmestereinek...
Ez a csoportkép a kilencvenes években készült. Erő és elszántság jegyében felemeltük a szavunkat az idegen, a külföldi médiabefektetők ellen. Akkor ugyanis az...
Kedvenc olvasmányunk az újságban a Merkúr jelenti; árak és sorszámok. Olvasottságban az időjárás-előrejelzést is megelőzi. Lessük a gépkocsiátvételi sorszámok alakulását, de megesik, hogy...
"Ki fogom tolni az utcára a végtag nélküli hajléktalanokat, mert nem fogok tudni mit csinálni." - üzeni a nagyvilágnak Iványi Gábor, a Magyarországi...
Akik keveslik a magunk gerjesztette cirkuszt, és igazi nemzetire vágynak, most megnézhetik Miskolc határában a legnagyobb magyar társulatot. Nem nagyobb mint a Kossuth...
Tetszett olvasni a Gyurcsány szabadon interjú könyvemet? Nem, kár tavaly júniusban a könyvhéten elkapkodták, később a választásokig nem győzték után nyomni. Rövid, olcsó...
A megye egyik legszegényebb és legszebb részéről, a Bódva-völgy és a Cserehát vidékéről rengetegen vándoroltak el már akkor is, amikor még nem voltak...
Szerencsésnek mondhatom magam. Házunkkal csaknem szemben, az apró, szappanos, kölni illatú drogéria és a csemegeáruház között volt az én grundom. A játszóterünk, a...
ujkelet.live Nadav Ejál izraeli újságíró nem volt hajlandó belemenni könyvének cenzúrázásába, miután egy orosz kiadó a Putyint és az állami politikát kritizáló részek...
Vendégeimet kalauzolom. Olyan pávatáncosan. Ide-oda csalinkázunk, terelem a figyelmüket, nézzék, amit majd én mutatok. Messziről jöttek, nem sokáig maradnak Miskolcon. Igyekszem, csak olyan...
A kormány a 2020. évi szociális tüzelőanyag programhoz 5 milliárd forintot bocsát az önkormányzatok rendelkezésére. A szociális tüzelőanyag támogatás pályázatot lebonyolító Belügyminisztérium minden...
Nem túl elegáns téma, de annál univerzálisabb. Mindenki csinálja, mégis ritkán beszélünk róla nyíltan. Pedig ha őszinték vagyunk, a legtöbbünknek egészen határozott szokásai...