Vágatlanul – vendégem,  Titusz a motorok doktora – Tóth Tibor még emlékezik Kuksi csodamotorjára – a kétüteműt ötvözte a négyüteművel – levédte a szabadalmát, vajon ennek ki lehet az örököse

Tibolddarócon mindenki ismerte Velencei Tamást, a nagy motorost.

Miskolcon viszont Kuksi, az édesapja Velencei János volt a motorozás fenegyereke. Jóval túl a hatodik ikszen nagy mikulás szakállával bármelyik gépével leiskolázta a fiatalokat. A motorosrendőrőket is.

 

Jómagam, ismerve a vezetési szokását semmi pénzért nem ültem volna mögéje. Induláskor kétszer is egy kerekezett,  hogy szorosabban kapaszkodjon az utasa. A miskolci rendőrök eleinte igen csak meglepődtek az öregen amikor levetették vele a bukóját. Ennek a barátkozásnak az eredményeként mindig bemutatott egy két trükköt nekik amit még a világbajnok korából mentett haza. Kuksi édesapja Kuksi négy kedvenc motorját, köztük a Brumit is elhozta magával Amerikából.

Egy télen valamennyi a garázsomban vészelte át a hideg napokat. Jogom volt a legkisebbet meghajtani a városban. Néhány kör után rá kellett jönnöm, hogy egy idő után a kétszer két kerék nem olyan izgalmas, de mégis kényelmesebb. Nosztalgiázni kellemes, de ehhez már nem hiányzik a mázsás vastömeg amely önállóan képtelen magát egyensúlyozni. Emlékeztem, Kuksinak volt egy óriási ötlete, amelyet még Amerikában szabadalmaztatott. Lényege, hogy a salakmotoroknál a két és a négyütemüek előnyeti ötvözi.

Csuda  szuper elgondolás volt. Itt Miskolcon Kilián István mühelyében sokáig dolgoztak a megvalóstásán, végül Kuksi 1995 – ben bekövetkezett halálakor a csodamotor szerkesztése félbemaradt.

  Nem tudni hová lett a félkész motor, s most erről beszélgettem Titusszal, Tóth Tiborral. Egyúttal eldicsekedtem, fiatalon engem is megcsapott a ricinusos-benzingőz illata.  Még húsz éve is motoroztam…..