“Elfogadhatatlan” – felfüggesztették a gyanúsítottat bántalmazó budapesti rendőröket

Nézzék el nekem, hogy az ilyen hírekre rögtön rácuppanok.  Hiszen ez olyan mint amikor a postás megharapja a kutyát. Meg Istenigazából érdekel, hogy hol mikor milyen az úgynevezett egyenruhások közötti összetartás. Egyáltalán miként veszthet rajta egy rendőr, ha ok nélkül vagy éppen okkal,  hatáskörét túllépve merő bosszúból bántalmazza a fogvatartott személyt. Az s kérdés, hogyan derülhet ilyen ki, hiszen nem jellemző, hogy az egyenruhások egymás ellen vallanának. Gyakoribb az elvtelen szolidarítás,  meg különbben is aki kezet emel a rendőrre az megérdemli a sorsát.  Itt talán azon buktak meg, hogy a garázdaságért fogvatartott személynek nagyobb sérülést okoztak a kelletténél. Ez pech, no meg szerencse is, hogy a rendőri vezetők minden félrehajlás nélkül döntöttek, az igazságnak ki kell derülnie.

S, akkor ki tudja hányadszorra elmondom, hogy engem két miskolci rendész inzultált, a rendőrökére hajazó egyenruhában. E miatt nem vagyok közömbös az ilyen hírek olvasásakor  mégse gondolja senki, hogy a garázdálkodóknak szurkolnék. Sőt azt is tudom, hogy úgy a rendőröknek mint a rendészeknek munkaköri kötelessége az egészséges mértékű aggreszivitás. Kellő bátorsággal kell reagálniuk az intézkedések közbeni kihivásokra. Ám ha valakinek minden szolgálati napjára jut egy fizikai erőszakkal járó kényszerintézkedés arra érdemes oda figyelni. Ott valami gond lehet. Mint például az engemet bántalmazó volt rendészre is  idejében felfigyelhettek volna. Vezetthettek volna statisztikát, hogy ki az akinek a legtöbb grizes ügye van és vajon mivel magyarázható ez a kiugró teljesítmény.

Például már akkor,  amikor 2017 novemberének első napján , az engem ért támadás előtt pár nappal egy neves hatósági személyt rángatott ki a kocsijából. Megúszta. Én bezzeg már nem.  Ráadásul társával együtt – aki máig is az állomány tagja – megrágalmaztak, hogy fegyvert fogtam rájuk. Ezért ugrottak rám ezért bántalmaztak, aláztak, nyomorítottak meg egy életre. S,  senkinek nem jutott eszébe, hogy mi is a protokoll ilyen szörnyűséges esetekben. Elképzehető e , hogy ha valakire fegyvert emelnek az annyira bátor, s mi több vakmerő mint ez a két egyenruhás. A rendőr és a banki biztonsági őrök fejében meg se fordulna, hogy nekirohanjanak a támadónak. Az emberi élet szentsége mindent felülír, tehát engedelmeskedniük kell. Tehát ha csak erre gondolnának, már is megdőlne a rágalom.  Csak ám van amikor a cél szentesíti az eszközt, mint esetemben.

Különben a támadóm nem sokkal később rajtavesztett amikor hősies odaadással szerencsétlen hajléktalanokat bántalmazott. Nagykorú, de nevét az ismert személyiségi jogok miatt nem írhatom ki, nem úgy mint az enyémet tették az akkori felettesei. Akiknek kevés volt az áldozataikról készült véres felvételek,  amelyekkel egymásközt  bűszkélkedtek. Annyira keveselték , hogy fontolóra vették miként lehet ezt az apróságot házon belül csöndben elsimitani. Talán azon morfondiroztak, ha kitüntetik akár ki is moshatják a kakiból.

Tényleg sajnálom a fővárosi felfüggesztett rendőröket, hiszen még ki sem derült, hogy a garázdasággal vádolt gyanúsított milyen ellenállást tanúsított a vele szembe történt intézkedéskor. Megeshet, hogy a rendőröknek választaniuk kellett, megvédik magukat vagy engednek a gyanúsított tombolásának. Ennek eldöntésére másodperceik lehettek, a bíróságnak meg akár négy éve is van a helyes ítéletre.

Elnézést kérek előre, de néhányszor talán még csak nyalogatom itt a sebeimet. Míg késik az igazság pillanata.

 

 

A budapesti rendőrfőkapitány elítélte a történteket.

Elismerte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), hogy rendőrök bántalmaztak egy előállított férfit Budapesten. Az esetről a Telex számolt be hétfőn, a lap információi szerint három rendőr június 3-án egy garázdaság gyanújával bevitt férfinak életveszélyes sérüléseket okozott.

A hatóság kedd délutáni közleménye szerint a bűncselekménnyel gyanúsított rendőrök szolgálati jogviszonyát azonnali hatállyal felfüggesztették.

Jelezték azt is, hogy Budapest rendőrfőkapitánya, Terdik Tamás elfogadhatatlannak tartja az előállított férfi bántalmazását és határozottan elítéli a jogellenes erőszak minden formáját, különösen akkor, ha azt hivatalos eljárásban követik el.

A közleményben azt is megerősítették, hogy az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntett és más bűncselekmény miatt három fővárosi rendőrrel szemben rendelt el nyomozást.

A BRFK a közlés szerint a nyomozás során mindenben segíti az ügyészségi eljárást.