A KAMERA KIHELYEZÉSE UTÁN SZINTE AZONNAL SZEMETELŐT FOGTAK A RENDÉSZEK

A rendészet munkatársainak Erdei Sándor önkormányzati képviselő köszönte meg az eredményes munkát.

 

Illegális szemetelőt értek tetten a múlt héten a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai. A rendészeket hétfő délelőtt köszöntötte Erdei Sándor, a terület önkormányzati képviselője.

A múlt héten történteket Vincze Csaba rendészeti igazgató ismertette szerkesztőségünkkel. „A kérdéses napon a kollégáim a térfelügyeleti szolgálat kameráinak figyelése közben észlelték, hogy a Wass Albert utca környékén megáll egy személygépkocsi, és az abból kiszálló személy szemeteszsákokat helyez ki a bozótos területen. Ezt követően a kollégák soron kívül lekérték a Belügyminisztérium nyilvántartójából a gépjármű üzembentartójának adatait, majd a járőrt azonnal útnak indították a kérdéses lakcímre. Amikor az elkövető hazaért, már a járőrök itt várták a lakás előtt – mondta.

Az intézkedést követően visszakísérték a helyszínre a személyt, aki természetesen bírságot is kapott – tette hozzá Vincze Csaba.

A kérdéses területen egyébként korábban is probléma volt az illegális szemétlerakás, éppen ezért kezdeményezte a terület önkormányzati képviselője a térfigyelőkamera felszerelését.  Ez éppen a közelmúltban történt meg.

– A területet folyamatosan takaríttattam, a városgazda szakemberei újra és újra összeszedték a szétdobált hulladékot, de a szemét mindig újratermelődött. Később konténerek is kikerültek, aminek az lett az eredménye, hogy még több illegális hulladék került bele, többek között gumiabroncsok is, melyek még ezekben a tárolókban sem helyezhetők el. Miután a munka sziszifuszinak bizonyult, kérelmeztem a kamera kihelyezését. Ez az elmúlt héten történt meg, és mindössze néhány nap kellett a tettenéréshez – mondta Erdei Sándor, aki hozzátette: fontosnak tartotta az eredményes rendészek jutalmazását, hiszen tevékenységükkel sokat tettek a hulladéklerakók felszámolásáért.

Egy-egy ilyen eset ugyanis mindig nagy visszatartó erőt jelent. Erre bizonyíték az a tény is, hogy a kérdéses kamera felszerelését és a szemetelő lefülelését követően a területen egyelőre szinte teljesen megszűnt az illegális hulladéklerakás. Vincze Csaba kiemelte, a képviselői elismerés mindig ösztönzi a rendészet a precíz, lelkiismeretes munkavégzésre, aminek köszönhetően a szervezet tovább is eredményesen járulhat hozzá Miskolc közrendjének fenntartásához.