A Velünk a Város frakció  sajtóközleménye :     Újabb fejlesztések a miskolci rendészetnél

Miskolc város önkormányzata folytatja a Miskolci Önkormányzati Rendészet fejlesztését, amelyet az előző városvezetés teljesen elhanyagolt. A tavaly beszerzett két járőrautó mellé egy újabb Dacia Duster típusú városi terepjárót vásárolt a rendészek számára, ismét saját forrásaiból – jelentette be Szilágyi Szabolcs. A Velünk a Város önkormányzati képviselője hozzátette, a beszerzés egyszerre szolgálja a költséghatékonyságot és megújulást, a régi járművek fenntartása ugyanis egyre több pénzbe került, a cseréjük már évekkel ezelőtt esedékes volt.

A rendészeti bizottságot vezető képviselő emlékeztetett arra, hogy a rendészeti gépjárműflotta korszerűsítése az előző városvezetés idején teljesen elmaradt. Ugyanúgy elhanyagolták az eszközök korszerűsítését, mint azoknak a közterületeknek a fenntartását, amelyeket a rendészek felügyelnek. Az idei és a tavalyi fejlesztésnek köszönhetően azonban szinte az összes járőrautót sikerül új gépjárművekre cserélni.

Szilágyi Szabolcs kitért arra is, a város élhetősége élhető sokban függ attól, hogy a miskolciak mennyire érzik biztonságban magukat. A közbiztonsággal kapcsolatos érzésekre jelentős hatással van az önkormányzati rendészet tevékenysége, a kamerarendszer hatékonysága, a járőrök munkája és a rendészet felszereltsége. „Ideális esetben, a rendőrség mellett nem lenne szükség önkormányzati rendészetre, jelenleg viszont nem ez a helyzet” – hangsúlyozta. Ennek kapcsán a közelmúltból több sikeres akciót említett meg, amikor a rendészek gyors fellépésének köszönhetően fogtak el bűnelkövetőket a városban.

A jobbik önkormányzati képviselője végül megköszönte a rendészet munkatársainak áldozatos tevékenységét, jó utat, eredményes munkát kívánva az új terepjáróhoz.